A szolgálat húsz munkatársa rendszeresen szigorú kémiai és bakteriológiai ellenőrzéseknek veti alá az élővizek és a strandok vizét, s a tapasztalatok igen kedvezőek - mondta Nagy Magdolna. E szerint olyan, a legtöbb látogatót vonzó bányatavak, mint a délegyházi, és a pócsmegyeri természetes vizei is tisztának
mondhatók, akárcsak a fürdésre hivatalosan nem is engedélyezett, Budakalász melletti Omszki-tó vize. A rendszeres vizsgálatokat a tavak strandjainak üzemeltetői is elvégzik, részükre a szolgálat az idén tanfolyamot is szervezett, hogy minél szakszerűbben végezhessék el a partok tisztán tartását, szervezzék meg a zuhanyozók felállítását, az illemhelyek elhelyezését, a szemét összegyűjtését, elszállítását.
Árnyaltabb a kép a Dunánál, ahol a laboratóriumi elemzések szerint a víz nem mindenhol alkalmas fürdésre - figyelmeztetett a főorvos.
Így Budapest felett, a Dunakanyarban nem ajánlatos a folyóba merészkedni, aki mégsem képes ellenállni a hűsítő csábításnak, jobb, ha utána alaposan lezuhanyozik, a víz pedig nem kerülhet a szájba, főként a gyerekek szájába. Más a helyzet a főváros alatti Duna-szakaszon, a Soroksári Duna-ágban a mérések tanúsága szerint elfogadható a folyóvíz minősége, fertőzés veszélye nélkül lehet lubickolni benne.
A rendszeres vizsgálódás kiterjed Pest megye strandjainak 184 medencéjére is, az összkép itt is kedvezőnek mondható - állítja a szakember. A legtöbb medence eleve vízforgató berendezéssel működik, így a tisztítás a nagyobb megterhelés ellenére is megoldott. E szerint jó minőségű víz várja a napi vendégeket többi között a leányfalui, visegrádi, a váci, a ceglédi, vagy a nagykátai strandokon - mondta Nagy Magdolna.