Az Újpest megalázó vereséget szenvedett, Bicskei lemondott

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Megalázó vereséget szenvedett az Újpest FC labdarúgócsapata a liechtensteini bajnok FC Vaduz gárdájától az UEFA-kupa selejtezőjének 1. forulójában. A lélektelenül focizó, tizenegyest is hibázó liláknak esélyük sem volt a győzelemre. A szurkolók már a második félidőben durván követelték Bicskei Bertalan vezetőedző távozását, aki a meccs után le is mondott posztjáról.

Bicskei: nemrég jött, már megy is
© nemzetisport.hu
Azt túlzás lenne állítani, hogy a Tisza Tibor és Rajczi Péter sérülése miatt Kovács Zoltán személyében egyetlen vérbeli csatárral felálló lilák nekiugrottak volna harmad- és negyedvonalbeli légiósokól álló, kevéssé rémisztő ellenfelüknek: kényelmesen, de azért egyértelmű mezőnyfölényben futballozott az Újpest, bár helyzeteket nem tudott kialakítani az első negyedórában – írja a Nemzeti Sport.

Az Újpest végül addig-addig kényelmeskedett, míg az egyaránt hibázó Vermes, Vanczák és Balajcza jóvoltából meg nem szerezte a vezetést a vendégcsapat. Ettől aztán megijedtek egy kicsit a lilák, úgyhogy nagyobb sebességfokozatra is kapcsoltak, és két-három jó beívelést követően légiveszélyt is teremtettek a vaduzi kapu előtt, ám a hálóba csak Sándor György talált be, ő is kézzel.

Félóra elteltével aztán megtört a lila lendület, Sara pedig megduplázta a liechtensteiniek előnyét. A Vaduz ezután értelemszerűen még inkább a biztonságos védekezésre helyezte a hangsúlyt, és újabb kontratámadásokkal igyekezett operálni, kihasználva a meglepően bizonytalanul mozgó hazai bekkek megingásait, a kedvetlenül focizó liláknak pedig szemmel láthatóan nem sok elképzelésük volt arról, mihez is kellene kezdeniük a fellelkesült ellenféllel szemben. Nem csoda tehát, hogy az újpestieket füttykoncert, a vendégeket szórványos taps kísérte az öltözőbe negyvenöt perc után.

A Nemzeti Sport beszámolója szerint a tétmeccsen a lilák kispadján most bemutatkozó Bicskei Bertalan nem cserélt a szünetben, de alaposan lehordhatta az övéit, mert egy sokkal motiváltabb Újpest futott ki a második félidőre. A lendület azonban hamar alábbhagyott, és ismét a görcsös és ötlettelen játék váltotta fel, bár az ötös sarkán egyedül hagyott Kovács így is szépíthetett volna, miután az egyszerre kilépő liechtensteini védők elfeledkeztek arról, hogy bedobás után nem nagyon van les. Kőhalmi beállása után ismét meglódultak a hazaiak, de Sándor György két ordító helyzetet is kihagyott, és ez az örök futballközhely szerint meg is bosszulta magát.

A lila szurkolók türelme a 63. percben fogyott el végleg, amikor némi erélytelen védekezés után a liechtensteiniek szenegáli cserecsatára, Papa Fayé a második gólját is megszerezte. Egyesek erre elindultak hazafelé, mások Bicskei Bertalant szólították föl távozásra.

A 89. pecben felcsillant a halvány reménysugár, miután Tóth Balázs parádés esését követően tizenegyeshez jutott az Újpest. Tóth Norbert azonban gyatrán lőtte a büntetőt, így még a becsületgól sem jött össze a hazaiaknak.

A szigorú újpesti tulajdonos, Kovács Péter a csütörtök este látottaknál kevesebbért is alkalmazott már súlyos lépéseket, de ezúttal igencsak kreatívnak kell majd lennie, ha nagyobb büntetést akar adni az övéinek, mint amekkorát a drukkerek kaptak a csapattól – olvasható a Nemzeti Sport cikkében.