A jobb oldali útpályán, a 113-as kilométernél egy román rendszámú mikrobusz hátulról belerohant egy tehergépkocsiba. Az mikrobusz vezetője és a mellette ülő utas a helyszínen az életét vesztette, a többi hét utast Miskolcra, illetve Egerbe szállították kórházba. Állapotukról egyelőre nem tudott pontos információval szolgálni a rendőrség.
Feltételezhető, hogy a mikrobusz vezetője elaludt a volánnál, s ez okozta a szerencsétlenséget. A hajnali fél négykor történt ütközés ereje olyan nagy volt, hogy a teherautó váza eltört - mondta el a helyszínen az MTI tudósítójának a teherautó vezetője, akinek az ijedtségen kívül más baja nem esett.
A helyszínelés reggel nyolc órakor még tartott, a jobb oldali útpályát teljes egészében lezárták. A forgalmat Füzesabonynál kerülőútra terelik.