Két személygépjárművet akartak igazoltatni a rendőrök Szeged-Tápén, de az egyik megállítani próbált kocsi a rendőrautónak akart hajtani, s csupán annak sofőrjének köszönhető, hogy nem ütköztek össze - mondta Tuczakov Szilvána.
A másik jármű megállt, de amikor a rendőrök oda akartak hozzá menni, tolatni kezdett, majd az intézkedő egyenruhások közé hajtott, akik félreugrottak, s így egyikük sem sérült meg - közölte az őrnagy.
Az egyik rendőr ezt követően szolgálati fegyverével kilőtte a kocsi kerekét, az azonban mégis elmenekült. A tettesek menekülés közben a közelben hátrahagyták megsérült járművüket - tette hozzá a szóvivő.