A legtöbb hívás Dunaharaszti, Érd, Iklad, Vecsés, Szigethalom településekről érkezett, ahol húsz tűzoltó egység dolgozik fecskendőkkel, hogy mielőbb kiszivattyúzza az összegyűlt esővizet. Különösen gyors beavatkozásra volt szükség a gyáli városházán, ahol az irattárban derékig ért a víz, mert befolyt az udvarról és az utcáról. Néhány esetben a vihar nyomán fák is kidőltek, Vácott a
tűzoltóknak rönköt kellett eltávolítani az útról, Erdőkertesen három fa is akadályozta a forgalmat, amíg a tűzoltók félre nem vonszolták a törzseket. A Pest megyei tűzoltók munkájának megkönnyítésére Heves megyéből kértek segítséget. A nagy vihar és a lezúduló nagy mennyiségű esővíz személyi sérülést sehol nem okozott - hívta fel a figyelmet Sági Ákos.
Több helyütt, köztük a fővárost Székesfehérvárral, Pusztaszabolccsal, illetve
Kiskunhalassal összekötő vonalakon okozott késéseket a vasúti közlekedésben - tájékoztatott Kavalecz Imre, a Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt. szóvivője.Közlése szerint néhol - í Délegyháza és Kiskunlacháza,vagy Ercsi és Iváncsa között - fák dőltek a vasúti felsővezetékre és a pályatestre, máshol - például a Nyugati pályaudvaron, valamint a Kelenföldi pályaudvar és Tárnok között - a kimaradó áramszolgáltatás akadályozta a működést. Pusztaszabolcs felé várhatóan hajnalban, a kiskunhalasi vonalon feltehetőleg reggelre áll vissza a menetrend szerinti működést - közölte.
A szóvivő tudatta azt is, hogy a Kelenföldi pályaudvar-Érd alsó-Tárnok vonalon, ahol kerülővel, Budafok-Háros-Érd felső felé közlekednek Székesfehérvár felé a vonatok, várhatóan szintén a reggeli órákban áll vissza a normális működés.Kavalecz Imre tájékoztatása szerint időközben helyreállt a
közlekedés a Nyugati pályaudvaron, ahol este hattól fél órán át villámcsapás miatt nem volt áram.
Nem példa nélkül álló esemény ez, mert ugyanitt ezen a nyáron esett már 60 milliméter csapadék is - mondta Vadász Vilmos. A délután folyamán Sződ környékén, Budapesttől északra, majd az északkeleti országrészben és Budapesten voltak elszórtan többfelé heves zivatarok.
A Tiszántúlt és az ország délkeleti területeit később éri el a frontrendszer, ott eddig, még nem voltak heves zivatarok. Ez egy hullámzó frontrendszer, amitől nem veszünk búcsút a következő napokban sem: átmeneti szünet után csütörtökön egy tőlünk délnyugatra képződő része kerül fölénk, ismét csapadékot okozva. Ez a csapadék azonban jellegében más lesz: amíg most inkább heves zivatarok vannak, akkor jellemzően lassú, de tartósabb eső
várható - tette hozzá.