E pénz felhasználására a kormány - végleges döntését megelőzően - társadalmi egyeztetést kezdeményezett augusztus 1-től. Így a kormány kedden nyilvánosságra hozta az Új Magyarország Fejlesztési Tervet. Ezzel egy időben négyezer szervezet kapott levélben vagy e-mailben felkérést, hogy vegyen részt a munkában.
A kormány szándékai szerint augusztus 18. és szeptember 12. között tartják meg azokat fórumokat, amelyeken a társadalmi-, a gazdasági- és a tudományos élet szervezetei fejthetik ki álláspontjukat.
Az úgynevezett makrofórumokkal szintén szeptember közepéig tartanak az egyeztetések. Ez azt jelenti, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Bajnai Gordon, fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos és a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület tagjai tárgyalnak az Országos Érdekegyeztető Tanács, a Gazdasági és Szociális Tanács, az Országos Környezetvédelmi Tanács, az Országos Területfejlesztési Tanács és a Magyar Tudományos Akadémia testületeivel, vezetőivel.
Közben a szeptember elejéig beérkezett észrevételek alapján a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség módosító javaslatokat fogalmaz meg, amit a minisztériumok véleményeznek, majd a Tárcaközi Operatív Bizottságban megvitatják.
A Fejlesztéspolitikai Irányító Testület várhatóan a szeptember 14-i ülésén - az addigi egyeztetések alapján - fogalmazza meg ajánlásait a kormány számára; a dokumentumot ennek alapján szeptember 18-ig dolgozza át a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
A tervek szerint szeptember 19-én az Országgyűlés vitanap keretében tárgyalja meg a dokumentumot, és a Nemzeti Fejlesztési Tanács szeptember 25-én véleményezi a beérkezett vélemények alapján átdolgozott Új Magyarország Fejlesztési Tervet.
A kormány szeptember 27-i ülésén dönt a dokumentumról, s végül - október 1-jén - a kormány benyújtja az Új Magyarország Fejlesztési Tervet az Európai Bizottságnak - tudatja a Kormányszóvivői Iroda. A benyújtást követően 2006 októberében kezdődik az Operatív Programok részleteinek kialakítása, ezek társadalmi vitája. Október végén, november elején nyújtja be Magyarország az operatív programokat Brüsszelnek, majd partnerségi zárókonferencia lesz a parlamentben.
A konkrét pályázati és projektcélokat, pénzügyi kereteket meghatározó akcióterv kidolgozása október-novemberben történik. A Kormányszóvivői Iroda összeállítása kiemeli: az augusztus elsején társadalmi egyeztetésre bocsátott dokumentum másfél éves előkészítő munka eredménye. A kormány 2005 januárjában bocsátotta nyilvános vitára a 2020-ig szóló Országos Fejlesztési Koncepciót, ami az Új Magyarország Fejlesztési Terv kereteit határozta meg. A javaslatokat és a kritikákat is beépítették a hétéves fejlesztési tervbe, amit első olvasatban 2006 márciusában bocsátott társadalmi vitára a kormány. Az interneten (www.nfh.hu) elérhető valamennyi egyeztetés anyaga, és a beérkezett vélemények is.