A minisztert először Boris Tadics államelnök fogadta hivatalában. A tervek szerint Göncz Kinga találkozik Vuk Draskovics külügyminiszterrel és Ivana Dulic-Markovics miniszterelnök-helyettessel, majd felkeresi a Kalemegdán erődöt, az egykori Nándorfehérvárt, ahol fejet hajt a török szultán serege fölött ötszáz éve aratott diadal hőseinek emléke előtt.
A külügyminiszter még a nap folyamán tovább utazik Podgoricába, a Szerbiával alkotott államszövetségből a májusi népszavazás eredményeként kivált Montenegró fővárosába, ahol Milo Djukanovics kormányfővel és Miodrag Vlahovics külügyminiszterrel tárgyal.
Pénteken Koszovót keresi fel Göncz Kinga, hogy tárgyaljon a nemzetközi közösség főmegbízottjával, valamint a függetlenedés útján elindult szerb tartomány többségi albán lakosságának vezetőivel.
A külügyminiszter látogatást tesz a KFOR, a nemzetközi békefenntartó erő magyar alakulatának bázisán, s a szerb nép egyik legfontosabb vallási központjában, a gracanicai kolostorban is.