A szeptemberi rendkívüli közgyűlés helyett marad a decemberi rendes közgyűlés, és Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke e fórumig hozhatja meg végső döntését saját szerepvállalásáról.
Erre a kompromisszumra jutottak a felek a MOB több mint ötórás rendkívüli elnökségi ülésen, megállapodva abban is, hogy a történtekről nem nyilatkoznak, s a konklúziót az elnök ismerteti a nyilvánossággal.
Az ülés végén Schmitt Pál az elfogadott közleményt azzal vezette fel, hogy a maga részéről elnézést kért az általa madárijesztőknek tituláltaktól. Egy korábbi nyilatkoztában ugyanis így nevezte azokat, akik a politikai tisztséggel való összeférhetetlenséget és posztjáról való távozását felvetették.
Ami a személyi kérdéseket illeti, a MOB-vezető - saját megfogalmazása szerint - eltekintett az ellene aláírók névsorának megtekintésétől, "hogy a barátság és a szolidaritás megmaradjon". Hozzáfűzte, hogy az ülésen markáns viták is akadtak, de szavazás semmilyen kérdésben nem volt. Az elnökség - közölte Schmitt Pál - felkérte őt, hogy fontolja meg elnöki szerepvállalását.
"A december 9-i határidőig, az akkori közgyűlésig meghozom a végső döntést saját szerepvállalásomról" - jelentette ki.
A MOB elnökségének egyik magát megnevezni nem kívánó tagja az MTI-nek azt mondta, hogy a testület méltányosságból mellőzte a Schmitt Pál távozását ösztönző szavazást. Hozzátette, az elnök a kompromisszumos megállapodásnak megfelelően írásban rögzítette, hogy december 9-ig bejelenti lemondását.