Az alelnök elmondta: az MSZP működését úgy kell átalakítani, hogy egy rugalmas néppárt lehessen. "Egy olyan szocialista-szociáldemokrata párt, aminek a civil kapcsolatai erősek, de egy olyan párt, aminek megvan a maga immunrendszere és önvédelmi reflexe" - tette hozzá.
Fontosnak nevezte azt is, hogy "ne lehessen választások környékén hirtelen jött politikai ambíciók szolgálatába állítani a pártot". Az alelnök szerint az MSZP-nek úgy kell működnie, hogy visszafogja az olyan törekvéseket, amelyekkel "pillanatnyi többség megszerzésével lehetne közhatalmi funkcióhoz jutni". Ehhez meg kell változtatni a párt alapszabályát.