Árad a Duna a Szigetköznél

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Duna több szakaszán.

Másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget kedd délután a Vének-Dunaremete közötti árvízvédelmi szakaszon és Dunakiliti térségében az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Vízügyi Igazgatóság közleménye szerint. Tovább árad a Mosoni-Duna is, ezért a Vének-Dunaszentpál szakaszon - szintén kedd délután - első fokú készültséget rendeltek el.

Szerdán hat órától a Mosoni-Duna Győr és Kunsziget közötti szakaszára, valamint a Rába Győr-Ikrény, illetve Győr és Gyirmót közötti szakaszára első fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el.

Janák Emil központi védelemvezető az MTI-vel közölte: kedden a Duna felső ausztriai szakaszán érdemi csapadéktevékenység már nem volt, a ciklon kelet felé mozdult el, így a bécsi medencében, elsősorban a Lajta folyó vízgyűjtő területén okozott jelentős mennyiségű csapadékot.

Kienstocknál kedd délután tetőzött a Duna, és megkezdődött az apadás, de Dévénynél még intenzív áradás tapasztalható, melynek következményeként a szigetközi szakaszon is árad a folyó.