"Ez az igazolvány rendkívül fontos lesz azok számára, akikszeptember 1. után lobbizni szeretnének. Aki e nélkül végez lobbitevékenységet, akár tíz millió forintig terjedő bírságot is kiszabhat rá a Központi Igazságügyi Hivatal" - fogalmazott Danks Emese, miután bejelentette: a kormány szerdai ülésén elfogadta lobbitörvény végrehajtási rendeletét.
A kormányszóvivő szerint vannak olyan esetek, amikor különösen nagy társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a lobbitevékenység nyilvánosan, a törvényi előírásnak megfelelően történjen. Ilyen az Országgyűlésnél, a kormánynál vagy a helyi önkormányzatoknál történő lobbizás. A törvény megsértése ezekben az esetekben nagyobb büntetést vonhat maga után - tette hozzá.
Danks Emese hangsúlyozta, hogy nagyobb büntetésre főként akkor lehet számítani, ha a lobbistának közeli hozzátartozója az adott ügyben közhatalmi döntést hozó szervnél vezető tisztséget tölt be. A Központi Igazságügyi Hivatal vezeti majd a lobbisták és lobbiszervezetek listáját, és itt kell kérni az igazolványt is. Hozzátette: aki e dokumentum nélkül lobbizik, azt a pénzbüntetés mellett törölhetik a nyilvántartásból és egy évre eltilthatják a
tevékenység végzésétől.
Aki kérelmezi ezt az igazolványt, azt a hivatal legfeljebb 30 napon belülnyilvántartásba veszi, és a nyilvántartásba vételtől számított 15 napon belül - ha a kérvény megfelel a törvényi előírásoknak - kiállítják az igazolványt - tájékoztatott a részletekről a kormányszóvivő. E dokumentum díja öt ezer forint - fűzte hozzá.