FTC-demonstráció: a nóta vad volt, de rendőrök nem kellettek

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Közel ezer szurkoló vett részt a Ferencváros-Jászapáti NB II-es labdarúgó-mérkőzés előtt szervezett demonstráción, amely az "összefogás napja" elnevezést kapta. A békésnek meghirdetett kezdeményezés első perceiben olyan dal szólt a hangszórókból, melynek refrénje "törjetek, zúzzatok!" volt, de erre végül is nem került sor, a kivezényelt rendőröknek egyszer sem kellett közbeavatkozniuk.

Az egyórás tüntetés elején Furulyás János korábbi elnök és Ináncsy Miklós jelenlegi vezető korábbi nyilatkozataiból olvastak fel idézeteket, melyek arról szóltak, hogy napokon belül megoldódnak a klub gondjai, illetve hallhatóak voltak Ináncsy elszólásai is (pl: "aki nem mond igent, mondjon B-t").

A demonstrációt hivatalosan Magyar Balázs, a Ferencvárosi Szurkolók Szövetségének (FSZSZ) elnöke nyitotta meg, aki beszédében azt elemezte, mi vezetett odáig, hogy a csapat az NB II Keleti csoportjában kénytelen szerepelni. Hangsúlyozta, hogy a kialakult helyzetért a magyar államot is felelősség terheli, amely más kluboknak "stadiont épített (Újpest) vagy egy forintért átengedte 32 hektár telek vagyonkezelői jogát (Vasas), miközben a Ferencváros pénzért sem juthatott hozzá nyolc hektárhoz".

Később Kopeczky Lajos korábbi sportriporter, Springer Miklós, a Ferencvárost alapító Springer Ferenc unokája, Kű Lajos, a zöld-fehérek legendás játékosa, Bánki József sportújságíró, a zöld-fehérek korábbi futballistája és Boros Bánk Levente, az FSZSZ alelnöke szólt a drukkerekhez. Valamennyi felszólaló Ináncsy Miklós klubelnök és az elnökség azonnali távozását követelte. Az eseményen ugyanakkor többször elhangzott, hogy a szurkolók azzal segítenek a legtöbbet, ha minden meccsre elkísérik és sportszerűen buzdítják a csapatot.

A Jászapáti elleni bajnokira érkező ferencvárosi futballistákat óriási ünneplésben részesítették a drukkerek, Lipcsei Péter csapatkapitány rövid beszédében sportszerű buzdítást kért. Ináncsy Miklós nemrég hatmilliárd forintért értékesítette vágóhídját, a befolyó összegből egymilliárddal megoldhatta volna a Ferencváros pénzügyi gondjait – mondta Kopeczky Lajos. Boros Bánk Levente úgy vélte, a ferencvárosi vezetőknek nincs koncepciójuk a klub vezetésére. Idegen nyelveket beszélő, közgazdász, jogi végzettségű, a klubhoz kötődő embereket követelt a klub élére.

A demonstráció végén bejelentették, hogy a ferencvárosi játékosok úgy tiltakoznak az élvonalból történt kizárás ellen, hogy a kezdő sípszó után egy percig mozdulatlanul állnak a pályán és arra kérik a szurkolókat, teljes csendben várják végig ezt az időt.

Az 1899-ben alapított klub csapata először szerepel a másodosztályban. Erre azt követően kerül sor, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli licencadó bizottsága július 25-én nem adta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet.