Bőhm András az Index internetes portálnak adott nyilatkozatában július elején "ügynökmúlttal rendelkező"-nek minősítette Pető Györgyöt, a III. kerület MSZP-s polgármester jelöltjét. Bőhm András hétfőn a televíziós vitában úgy fogalmazott: "nem helyes, ha az SZDSZ az ügynökmúlttal rendelkező Pető Györgyöt támogatja". Az SZDSZ a saját múltjának, saját politika és történelem felfogásának meg kell felelnie annyiban, hogy vannak bizonyos pontok, amiken nem lehet túllépni - tette hozzá.
Pető György válaszában hangsúlyozta: Óbudán béke van, várospolitikai béke. Mint hangsúlyozta, nem helytálló az az állítás, hogy a kerületi SZDSZ bizonytalankodott volna abban, hogy támogatja-e vagy sem. "A kerületi SZDSZ úgy döntött, hogy közös jelöltként is bevállal engem" - tette hozzá. Múltjáról azt mondta: III/II-es nyílt állományú kémelhárító tisztként szolgált, amely tény az önéletrajzában is szerepel.
Bőhm András kiemelte: az SZDSZ-nek ebben az ilyen helyzetben el kell gondolkodnia, hogy vállal-e politikai közösséget vagy sem. Pető György úgy érzi, hogy a III. kerületben tud az SZDSZ támogatása nélkül is nyerni. "Semmilyen olyan zavaros fejlemény nincs az életemben, ami miatt én ne tudnék magammal és a környezetemmel elszámolni" - jelentette ki. A liberális politikus szerint azonban amikor Pető György saját magát akarja rehabilitálni a felelősség alól, "ő az egykori Kádári állambiztonságnak a rehabilitálásáról beszél". A szocialista jelölt válaszul közölte: nem tervezi magát rehabilitálni semmilyen tekintetben. Mint mondta, nincs törvényi akadálya annak, hogy ne jelentkezhessen polgármesternek Óbudán.
Pető György korábban úgy nyilatkozott: Bőhm András a kijelentéssel megsértette a személyhez fűződő jogát és hamis látszatot keltve a jó hírnevét. Ezért augusztus elején keresettel fordult a Fővárosi Bírósághoz, kérve a tényállás megállapítását, és Bőhm András ötszázezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére való kötelezését.