A Magyar Távirati Iroda Sajtóadatbankjában található egy hír, amely szerint 2001 októberében felfedezték, hogy volt valaki, aki csaknem teljesen letöltött egy másik emberre kiszabott jogerős büntetést a pécsi börtönben, s csak két héttel a várható szabadulás előtt derült fény a cserére. Az akkori beszámoló szerint a különös ügy álelítéltje, H. István két és félmillió forintért vállalta még 2000 szeptemberében, hogy bevonuljon a börtönbe, s ott a csalásért jogerősen tizennyolc havi szabadságvesztéssel sújtott T. Sándor büntetését letöltse.
Az álelítélt a valódi elítélt személyi igazolványát vitte magával, melyben kicserélték a fényképet, s így nem tűnt fel a személycsere. Az eredetileg másfél évi szabadságvesztést H. István jó magaviseletére való tekintettel "harmadolták", s így ő két hét múlva le is töltötte volna T. Sándor büntetését. Ekkor derült ki, hogy nem ő a valódi elítélt, s ezért azonnal szabadon bocsátották.
A BVOP szerdán délután azt közölte: az elítéltek büntetés-végrehajtási intézetbe történő befogadásakor, a befogadás alapjául szolgáló és a személyazonosságot igazoló iratokat is ellenőrzik. "A büntetés-végrehajtásnak nem feladata a személyazonosságot igazoló okmány valódiságának vizsgálata. A hamis igazolvánnyal érkezőket kiszűrni nem áll módunkban" - tartalmazza a BVOP közleménye.
Ha a szabadságvesztés letöltésére jelentkező személynél nincs személyazonosságot igazoló irat, akkor a büntetés-végrehajtás más hatóságoktól kér adatokat személyi-igazoló törzslap formájában. A BVOP közleményében tudatta: ha nyomozó hatóság kíséri az elítéltet, a személyazonosság megállapítása a kísérő hatóság feladata.
Előzetes letartóztatásba helyezett személynél a befogadás történhet személyazonosságot igazoló okmány nélkül, bírói értesítés, ügyészi rendelvény valamint átkísérési utasítás alapján.
Az MTI szerda délután úgy értesült, hogy a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben történt az eset. Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője csak annyit közölt, hogy az ügyben a BVOP-tól hivatalos megkeresés nem érkezett a
rendőrséghez.