"Az ország vezetője politikailag erkölcstelennek bizonyult" - jelentette ki az ellenzéki politikus, aki Szent István király Imre herceghez intelmeiből arra emlékeztetett, hogy a hatalmat a zsarnokságtól csak egyetlen dolog, az erkölcs választja el.
"Mit gondoljunk arról az emberről, aki hatalmát féltve azt mondja, hogy nagy a jólét, hogy nincs szükség változásra, és a költségvetés, köszöni szépen jól van. Majd pár hét múlva, már megszilárdítva hatalmi pozícióit ugyanaz az ember azt mondja szemrebbenés nélkül: baj van, gyökeres kiigazításra, alapos megszorításra van szükség" - mondta több száz főnyi hallgatóság előtt Áder János.
Emlékeztetett arra is, hogy Gyurcsány Ferenc pár nappal a választások előtt azt mondta, a kormány és személy szerint ő is elkötelezett az adócsökkentés mellett, sőt törvényt is alkotott erről. Majd pár nappal a választások után hatályon kívül helyezte ezt a törvényt és mindenkit sújtó adóemelések sorozatát vezette be.
A politikus Deák Ferenc szavait idézve kijelentette: "hazudni nem szabad". Áder János szerint annál nem érhet súlyosabb csapás egy nemzetet, minthogy lemondjon arról, hogy számon kérje vezetőin az alapvető erkölcsi szabályok betartását. "Az igazság ösvényére nekünk kell visszatalálnunk, mert oda magunkon kívül senki nem vezethet vissza" - hangsúlyozta.