Zászlófelvonással kezdődött a központi állami ünnepség

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Magyar Köztáraság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött meg vasárnap Budapesten, a Kossuth téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség.

A zászlófelvonást megelőzően a téren a díszzászlóalj, majd a nemzeti lovas díszegység bevonulása után ünnepélyesen fogadták a Szentkorona másolatát, és a történelmi zászlókat.

A katonai tiszteletadással rendezett ünnepségen részt vett Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Szili Katalin az Országgyűlés elnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

A zászlófelvonáson ott voltak - a kormány több tagja mellett - az országgyűlési bizottságok elnökei, alelnökei, megjelentek a pártok, a történelmi egyházak, valamint a diplomáciai testületek képviselői.

A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonása után a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 144 végzős hallgatóját avatják honvédtisztté. A rendezvényen beszédet mond Szekeres Imre honvédelmi miniszter. A Parlament előtti programsorozat délben zenés őrségváltással ér véget.