Hétfő reggelre már négy halottja és 240 sérültje lett a vasárnap esti budapesti viharnak, az egyik sérült kórházba szállítása után vesztette életét. A halottak között van egy tizenkét éves kislány is. A vihar kitörése után a belvárosban pánik tört ki, kaotikus állapotok uralkodtak. Demszky Gábor főpolgármester szerint a tragédia elkerülhető lett volna, ha a szervezők a várható időjárásra hivatkozva lemondták volna a tűzijátékot.
Belehalt a budapesti vihar idején szerzett sérüléseibe hétfőn egy sebesült a Péterfy Sándor utcai kórházban - jelentette a Magyar Televízió. Így négyre emelkedett a vihar halálos áldozatainak száma, köztük van egy 12 éves kislány is. Két ember a budai alsó rakparton vesztette életét, itt egy fa dőlt egy 12 éves kislányra és egy 30-40 év körüli férfira. A pesti oldalon egy idős nő halt meg, egyelőre nem tudni, hogy sérülés, vagy rosszullét miatt. A negyedik áldozat kórházba szállítása után vesztette életét.
A katasztrófavédelem ügyelete azt erősítette meg, hogy a Lánchíd és Margit-híd között között két ember halt meg, másik kettő súlyosan megsérült, mert a vihar rájuk döntött egy fát. A rendőrség teljesen lezárta a környéket.
Mint arról korábban a hvg.hu is beszámolt, a Zsófia hercegnő hajó és egy kisebb vízi jármű ütközött, s ennek következtében öt ember a vízbe esett. Négy személyt kimentettek, egyet viszont este tíz óra körül még nem találtak meg.
Helyesbítés |
A Zsófia főhercegné hajót tulajdonló Captain-Daniel Kft. ügyvezetőjének szeptember 14-én kelt helyreigazítási kérelmének eleget téve tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy az augusztus 20-ai tűzijáték közben támadt vihar kapcsán tévesen sugalmaztuk azt, hogy a Zsófia főhercegnő hajó a Dunán úszott és ennek során ütközött egy másik úszó hajóval. Valójában a kikötőjében horgonyzó Zsófia főhercegnő hajóba ütközött bele egy másik hajó. A hvg.hu szerkesztősége |
Súlyos sérültek vannak a budai Várban, ahol a Sándor-palota teteje megrongálódott. Leszakadt a népligeti autóbusz-pályaudvar teteje is. Személyi sérülés itt nem történt, de a várakozó autóbuszok megrongálódtak. A pánik miatt nagyon sok gyermek elsodródott szülei mellől.
A Zsófia főhercegné fedélzetén © hvg.hu |
A Felvonulási téren rendezett Borfalu utolsó óráit is elmosta a vihar. A fából ácsolt bódék tetejéről a vihar több helyen leszaggatta a ponyvát, volt, hogy fa székeket kapott fel a szél, vagy a víz sodorta magával az asztalokat, de szerencsére ott senki sem sérült meg.
Előre jelezték
A vihar - amelynek lehetőségére az Országos Meteorológiai Szolgálat már kora este figyelmeztetett - néhány perccel este kilenc óra, a tűzijáték megkezdése után tört ki. Óránkénti nyolcvan-száz kilométeres széllökések zúdultak a fővárosra, ahol a tűzijáték megtekintésére összegyűlt több százezernyi ember soraiban pánik tört ki.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese elmondta, hogy a várható viharról csak a Budapesti Rendőr-főkapitányság kért tájékoztatást, a budapesti tűzijáték szervezői nem.
Fennakadások a vonatközlekedésben
Egy-másfél órát késnek a vonatok Budapest fő pályaudvarain, mivel sínre dőlt fák, zárlatos felső vezetékek nehezítik a vonatközlekedést. Nem közlekednek a vonatok a Budapest-Vác vonalon, mert este kilenc óra után a rákosrendezői főépületre és a sínre dőlt egy fa. Jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Esztergom vonalon is. Fa dőlt a vezetékre Kelenföld és a Déli pályaudvar között, a vonatok csak egy vágányon járnak ezen a szakaszon.
A Keleti pályaudvaron is problémát okozott a szél: a főbejárat előtti lépcsőre zuhant két nagyméretű ablaktábla. A balesetben senki nem sérült meg, de a rendőrség lezárta a helyszínt.