© hvg.hu |
A Miniszterelnöki Hivatalban megvolt az a felelős, aki leállíthatta volna a vasárnap esti tűzijátékot - közölte Szilvásy. Mint mondta, Bodor Tibor, a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezető, illetve főnöke, Tóth Miklós szakállamtitkár, és az ő főnöke Gál J. Zoltán államtitkár állíthatta volna le a tűzijátékot. Szilvásy hozzátette: saját maga is jogosult lett volna ezt megtenni. A kancelláriaminiszter közölte: ha birtokában lett volna a szükséges információknak, akkor a fővárosi védelmi bizottság elnökeként Demszky Gábor főpolgármesternek is lehetősége lett volna a tűzijáték leállítására.
A meteorológiai szolgálat riasztásában azt prognosztizálta, hogy a közép-magyarországi régióban heves széllökésekkel kísért vihar várható.
A miniszter elmondta, létezik egy olyan rendelet, amely szerint erős szél esetén a tűzijátékot meg kell szakítani. A Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) vezető miniszter szerint létezett ugyan terv a tűzijátékra összegyűlt tömeg mozgatására, ám két, két és fél órára lett volna szükség ahhoz, hogy a nézőket eloszlathassák.
Szilvásy több alkalommal hangsúlyozta, a sérülések és a halálesetek a vihar, nem pedig a tűzijáték miatt történtek. Emlékeztetett arra, hogy az augusztus 20-i rendezvények lebonyolítására a MeH vállalkozási szerződést kötött a Nexus Kft.-vel, a tűzijáték rendezését pedig alvállalkozó végezte.
Kérdésre válaszolva kitért arra, hogy a vizsgálat azzal foglalkozik, milyen lépések vezettek az ismert eseményekhez, azzal nem, hogyan zajlottak a közbeszerzések. Szintén egy kérdés kapcsán mondta el, hogy csak a vizsgálatot követően döntenek arról, megkapja-e a szerződésben foglalt összeget a Nexus Kft. a rendezésért.
A miniszter beszámolt arról is, hogy a katasztrófa során több mint ötszázan sérültek meg, de életveszélyes állapotú sérült már nincs. A károkról szólva elmondta: felmérésük folyik, de az már tudható, hogy összegük több százmillió forintra rúg.
A sajtótájékoztatón megjelent Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is, aki a kormány nevében részvétét fejezte ki a katasztrófa során elhunytak hozzátartozóinak, illetve együttérzését a sérülteknek. A kormányfő egyúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik a mentésben részt vettek, így a mentőknek, a rendőrségnek, a tűzoltóságnak, a katasztrófavédelemnek, orvosoknak és az állampolgároknak.