Devecz Miklós, a MÁV Zrt. személyszállítási üzletágának főigazgatója a budapesti Nyugati pályaudvaron újságírók jelenlétében hivatalosan is átadta az új jegyellenőrzési rendszert. A zártperonos jegyellenőrzési rendszer kiépítése 1,5 hónapig tartott és 35 millió forintba került.
A MÁV a Nyugati pályaudvaron az 1-9. vágányoknál állította fel azokat a peronkapukat, amelyeknél az elővárosi vonatokra felszállni kívánó, illetve az azokkal érkező utasok menetjegyeit, bérleteit ellenőrzik a vasúttársaság munkatársai.
A MÁV a zártperonos jegyellenőrzési rendszer első ütemét 2008 végéig tervezi kiépíteni a budapesti pályaudvarokon, illetve az elővárosi vonalak egyes állomásain.
Azt azonban a MÁV személyszállítási főigazgatója egyelőre még nem tudta megmondani, hogy mely további állomásokon építi ki a vasúttársaság a zártperonos jegyellenőrzési rendszert. Devecz úgy vélte azonban, hogy a zártperonos jegyellenőrzési rendszert 2010-re teljes körűen ki tudják építeni az elővárosi forgalomban.
A bliccelők a MÁV-nak évi mintegy 2 milliárd forintos kárt okoznak.