Mielőtt azonban bárki belefeledkezhetne a fenti sorok politikai kontextusban történő tartalomelemzésébe, felcsendül Gyurcsány bevonuló zenéje. A kormányfő igazi rocksztár. A terembe lépve szökdécselő, sikongató, csókokat dobáló közönségét üdvözölheti félrebillentett fejjel. Lekezel az első sorral és helyet foglal.
A miniszterelnök jelenléte ellenére nincs detektoros kapu, sem táskába belekukkantó biztonsági ember, az MSZP Budapesti Tanácsának az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott rendezvényére (címe ez: „Önnek eredmény, nekünk feladat a sikeres Budapestért”) könnyedén besétálhat bárki. A nézőtéren egy tűt sem lehetne leejteni, mert egy idős néni vagy bácsi biztosan felvenné. „Hát én aztán hazamegyek, nem fogom végigállni az egészet” – füstölög a helyhiány miatt egy asszonyság, majd kiviharzik a teremből. Ezalatt Horváth Csaba, a II. kerület sármőrködő polgármestere rokonságát üdvözli és terelgeti a számukra foglalt repi ülőhelyek irányába. Egy idős házaspár hölgy tagja ráparancsol tanácstalanul tébláboló urára: hozz kintről egy széket, és ülj mellém!
Az első szónok beszéde, vagyis a budapesti ígéretek listája oly hosszúra sikerül, hogy még a szónok, maga Molnár Gyula XI. kerületi polgármester is beleun, mire a végére ér. Néhány ízelítőül: segítik az időseket, hogy megtalálják az öngondoskodás módját, felszámolják a lakás- és koldusmaffiát, az alkohol és drog elleni kampányokra ráerősítenek, és 10 év alatt megduplázzák a kerékpárutak számát. Kissé leizzadva levonul a színpadról.
„Példátlan és rendhagyó kampány lesz a mostani” – kezdi beszédét a két párt közös polgármester-jelöltje, Demszky Gábor. Rutinos politikusként a megfelelő helyre illesztett hatásszünetekkel csikar ki tapsot közönségéből. Körbedicséri Gyurcsányt, majd vészjósló hanglejtéssel figyelmeztet a köznyelvben csak „vízfejű országként” aposztrofált sajátosságra, vagyis: ha Budapesten jól mennek a dolgok, akkor alakulhatnak jól országszerte is, hiszen példátlan a gazdasági koncentráció. Felemlegeti a Gödör-vitát is. Az Erzsébet-téren elvetélt Nemzeti Színház-koncepcióra érezhetően még ma is kicsit sértetten gondol vissza, pedig a helyén létrejött Gödör Klub a liberális fiatalok között is elég népszerű. „Rendpárti szövegekkel és kutyagumival nem lehet választást nyerni” – idézi meg búcsúzóul kihívóját, Tarlós Istvánt.
Úgy tűnik a választási év, különösen az önkormányzati választások egyik slágertémája a házasság. „Nem szerelmi házasság, de a hétköznapok minden percében ott van az egymásra figyelés” – hangzik el többször is a kormánypártok szövetségére utalva. (Párkapcsolati párhuzammal kampányol egyébként a MIÉP főpolgármester-jelöltje is: Budapestnek újra vőlegény kell.)
Gyurcsány Ferenc egyenesen új házasságba hívja liberális partnerét, olyanba, amely megerősített és örömökben teli. A kormányfő beszéde nem túl lelkesítő, hozza a megszokott fordulatokat, de nem remeg a hangja, amikor azt mondja: „remek emberek ülnek itt”. Kicsit csalódott is, mert a zakójára erősített mikrofonok nem teljesítenek, így kénytelen egyhelyben topogva, állvány előtt megtartani szemi-szenvedélyes beszédét. Miután megszemélyesíti Budapestet, arra figyelmeztet, hogy lehet választani: panelprolizás vagy panelprogram. Ehhez még azt is hozzáteszi, hogy céljuk a „szabadságban megtestesülő szolidaritás”. A „szépkorúaknak” (erre sokan szemérmesen mosolyogni kezdenek a nézőtéren) is boldog életet kíván a nagyvárosban, aztán ennyi.
Annyi még kiderül, hogy egyedül a IX. kerületben nem sikerült az SZDSZ-szel közös jelöltet állítani, itt Kökény Mihály ellenében Gegesy Ferenc indul majd a liberális párt színeiben. „Négy évvel ezelőtt visszaléptem Gegesy javára, szocialista szavazók segítségével juthatott a parlamentbe, úgy lett volna tisztességes, ha ő is meglépi most ezt” – méltatlankodott az egykori egészségügyi miniszter a hvg.hu-nak. „16 év után váltás kell”– indokolta, hogy miért lát esélyt saját győzelmére. A félmondata kapcsán felmerült kérdésre, miszerint a főváros élén nem tartja-e indokoltnak a váltás ennyi év után, csak annyit mondott: "bár sok vita is volt a fővárosban, sok feladat is folyamatban van, amelyek Demszky nevéhez fűződnek".
A budapesti polgármester-jelölteket felhívják a színpadra, álldogálnak ott, majd zenére összébb bújnak Gyurcsány felhívására, és vége. Az Uránia előtt öltönyös jelöltek vegyülnek a néppel, kik politikáról, kik a gyermekkori focis évekről kvaterkáznak. Készülnek a nagy megmérettetésre.