A balesetek többségében gyalogos, vagy kétkerekű járművezetője is érintett volt - tartalmazza a rendőrség közleménye, amely utal arra is, hogy a rendőrség már régóta szorgalmazza azt, hogy a kerékpárosoknak és a motorkerékpárosoknak kötelező legyen a fényvisszaverő mellény viselése.
A közlemény kitér arra, hogy a halálos kimenetelű balesetek nem a fokozott ellenőrzések alatt álló útszakaszokon történtek. "Ebből is látszik, hogy a rendőri jelenlét, a fokozott ellenőrzés önmagában nem elegendő, a közlekedőknek is
felelősségteljesebb magatartást kell tanúsítaniuk a közlekedésben úgy maguk, mint mások élete és testi épsége érdekében" - olvasható a közleményben.
A rendőrség a nyári szabadságolási, illetve turisztikai szezon alatt, a nyár elején bekövetkezett balesetek nagy száma miatt fokozott ellenőrzésekbe kezdett hétvégenként. A péntek délutántól vasárnap estig tartó ellenőrzéseket július 21-én kezdték meg. Az ellenőrzések péntek délutánonként elsősorban a fővárosból
ki-, vasárnap délutánonként a fővárosba bevezető utakra koncentrálódik, hasonlóan a napokban meghirdetett, úgynevezett városkapu akcióhoz. Utóbbi ellenőrzésre a hétköznapokon lehet számítani.
A hétvégi fokozott ellenőrzések emellett az egy, illetve kétszámjegyű utakra, tehát az autóutakra és az autópályákra koncentrálódnak.A szabálytalanul előzők, a gyorshajtók, illetve a passzív biztonsági eszközöket - bukósisakot, biztonsági övet és gyermekülést - nem használók mellett ezen a hétvégén azokat a sofőröket próbálták meg kiszűrni a rendőrök, akik a gyorsforgalmi utakon, autópályákon a leállósávban haladva próbáltak előre jutni, vagy az előttük feltorlódó kocsisort megelőzni.