Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a bejelentésekkel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a vita során a megkérdezett szakmai és civil szervezetek a vizitdíjat szinte egyöntetűen elutasították, és a patikaliberalizációval sem értettek egyet.
"Szocialista képviselők maguk is jó néhányan határozottan kiálltak (amellett), hogy a gyógyszerforgalmazás jelenlegi rendjét fenn kell tartani, és hogy nem szabad vizitdíjjal terhelni a lakosságot" - hangoztatta az elnök, hozzátéve, hogy "2006 szeptember 1-je a magyar egészségügy szeptember 11-éjeként fog bevonulni a történelembe".
Éger szerint a kormányzati intézkedések pénteki bejelentése óta a MOK még nem tudta kialakítani testületi álláspontját. Utalt ugyanakkor arra, hogy a vizitdíjról a kamara korábban szakvélemények alapján azt közölte, nem ért azzal egyet. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a 300 forintos összeg az érintettek számára megterhelő, miközben az egészségügy számára nem túl nagy tétel. Kitért arra is: attól tart, hogy "a közeljövőben" várhatóan csökkenteni fogják az egészségbiztosítási kasszát. Amit elöl befizet a beteg, azt hátul a költségvetés elvonja majd, tehát ez nem lesz pluszforrás.
Éger István a kötelező egészségügyi kamarai tagság megszüntetésének tervét "közönséges, ócska, politikai bosszúnak" nevezte. "Bosszút állnak az értelmiségnek azon a rétegén, amely önálló entitás még mindig" - jelentette ki. Mi köze van mindennek a konvergenciaprogramhoz és a gazdasági helyzethez? - tette fel a kérdést. Mint mondta, a kötelező kamarai tagság elsősorban nem a szakemberek számára káros, hanem "a betegekre nézve fog súlyos következményekkel járni".
Éger bízik abban, hogy a döntéshozók még "észbe kapnak" és elállnak ettől a tervtől. "Egy ilyen bejelentés nyomán nem fogunk az Alkotmánybírósághoz fordulni, ám ha megszületik egy törvény, amellyel kapcsolatban felmerül az alkotmányosság kérdése, akkor nem fogunk habozni."
Januártól alkalmanként 300 forintot kell fizetniük a betegeknek a háziorvosnál és a szakrendelőkben, illetve ugyanennyit a kórházban eltöltött napok után. Molnár Lajos egészségügyi miniszter korábban bejelentette, hogy megszűnik az egészségügyben eddig kötelező kamarai tagság, továbbá felszabadítják a patikaalapítás jelenlegi korlátait.
Éger: ócska színház volt a Zöld könyv egyeztetése
Utolsó frissítés:
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke felháborítónak nevezte azt az ócska színházat, amelyet véleménye szerint a kormány az egészségügy átalakításáról szóló Zöld könyv társadalmi és szakmai egyeztetése címén az elmúlt hónapban rendezett. "Keresztüldarálták" a tervezetet - tette hozzá.