Szabadfi Árpád: a rendőrség ura a helyzetnek

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A magyar rendőrség ura a kialakult helyzetnek - jelentette ki Szabadfi Árpád, az országos rendőrfőkapitány helyettese. A rendőrség az elmúlt két nap során eddig 137 embert vett őrizetbe, negyvenkettőt még keresnek.

Tekintse meg galériánkat!
© hvg.hu
A rendőrség kedd éjszaka bebizonyította, hogy képes megvédeni az állampolgárok biztonságát - mondta Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, majd hozzátette: elvárják, hogy a rendőrség minden törvényes eszközzel lépjen fel a vandálok ellen. 

A törvény lehetőséget biztosít a rendőröknek a vandál támadások során és jogos önvédelmi helyzetben a fegyverhasználatra, ugyanakkor arra kérte a hatóságot, hogy lehetőség szerint ne használják azt.

A miniszter elmondta, hogy összefoglalót készítenek Sólyom László köztársasági elnök részére az elmúlt két nap eseményeiből és arról, „mit jelent a politikai demonstráció mögé bújt vandalizmus”. Annak, ami az MTV-ben történt, semmi köze a politikai demonstrációhoz, az bűncselekmény - hangsúlyozta Petrétei József.

Gergényi Péter, Budapest rendőr-főkapitánya beszámolt arról, hogy szerdára virradóra 98 személyt vettek őrizetbe. Összesen 42 embert keres még a rendőrség, akik három csoportba oszthatók. Az egyik csoportba azok tartoznak, akiket név szerint köröz a rendőrség. A másodikban azok vannak, akiknek a nevét még nem tudják, a harmadik pedig azokból áll, akiknek az elfogása folyamatban van. 

A rendőrség egy száz fős nyomozócsoportot állított fel a tüntetéseken készült felvételek elemzésére, az elkövetők kiszűrésére.

A fővárosban két nap alatt 140 rendőr sérült meg, akiket jutalomban részesít a budapesti rendőrfőkapitány és az országos rendőrfőkapitány általános helyettese.