A dokumentum aláírónak célja, "a társadalmi szolidaritás hálózatainak kiépítése, a többpártállam elszámoltatása, hatalmának korlátozása". A fórum egyeztető és közvetítő szerepet töltene be a helyi közösségek, szakmai szervezetek, civil csoportosulások összefogásának szolgálatában - olvasható a nyilatkozatban.
A tizenhat kezdeményező között szerepel többek között Dercze Tamás Újpest polgármestere, Karsai Béla székesfehérvári független polgármesterjelölt, Szilvási István a Magyar Orvosi Kamara alelnöke, Lányi András az Élőlánc Magyarországért elnökségének tagja és Lovasi András zenész.
"A kormányzó pártok tudatosan félrevezették választóikat, majd választási ígéreteikkel ellenkező program megvalósításába kezdtek" - tartalmazza a nyilatkozat, amely kitér arra is, hogy a botrányt okozó miniszterelnöki beszéd alpári hangneme, a kölcsönös vádaskodás, a felkorbácsolt indulatok hosszabb időre lehetetlenné teszik ismét az érdemi párbeszédet az ország előtt álló sorskérdésekről.
"A mostani válság alapvetően mégsem gazdasági, hanem erkölcsi természetű" - szögezik le az aláírók, hozzátéve, hogy a pártállam örökségén osztozkodó politikai elit kicsúszott a társadalom ellenőrzése alól. Megjegyzik azt is, hogy "az erkölcsi hitelét vesztett kormányfőnek távoznia kell, de ettől a rendszer ugyanaz maradhat".