© AP |
A másik ügyben V. Tibort két év két hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság és három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Ő az ügyészség szerint csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakot követett el az MTV székházánál. Az ő esetében hozott döntés sem jogerős, azt az ügyész tudomásul vette, ám a védő megfellebbezte. A férfi továbbra is előzetes letartóztatásban marad.
Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy a zavargásokkal kapcsolatos gyorsított eljárások a jövő héten is folytatódnak. Az MTV székházostromában résztvevő, s azóta állásából felfüggesztett dunakeszi rendőrtiszt ügye is a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa elé kerül hétfőn.