Medián: az őszödi beszéd nem befolyásolta a hétvégi eredményt

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Medián szerint az önkormányzati választások végeredménye nem magyarázható az őszödi Gyurcsány-beszéd nyomán kialakult bizalmi válsággal. Kutatásuk szerint az MSZP támogatottsága már a múlt hónap elejére elérte mélypontját, és a szeptemberi drámai hetek ezen érdemben nem változtattak.

A Medián szerint a politikai közhangulat változását mérő szeptemberi felmérés nem igazolja azt a feltevést, hogy az önkormányzati választások végeredményének okai a megelőző két hét eseményeiben, az őszödi Gyurcsány-beszéd nyomán kialakult bizalmi válságban keresendők.

A Közvélemény- és Piackutató Intézet hétfőn honlapján tette közzé felmérésének összefoglalóját. Mint írják, a Medián szeptember utolsó napjaiban elvégzett 3000 fős országos felmérése azt mutatja, hogy ebben az időszakban éppenséggel a Fidesz vesztett szavazókat.

A felmérés összefoglalója szerint az MSZP támogatottsága már a múlt hónap elejére elérte mélypontját, és a szeptemberi drámai hetek ezen érdemben nem változtattak. Ezzel szemben szeptember eleje és vége között a Fidesz elvesztette azt a többletet, amelyet a megszorítások okozta kiábrándulás következtében szerzett.

A Medián szerint a miniszterelnök elfogadottsága is szeptember elején volt a legalacsonyabb, 33 százalékos, míg júliusban 38, augusztusban 35 százalék. Azóta nem változott Gyurcsány Ferenc népszerűsége, miközben szinte minden vezető politikus támogatottsága számottevően csökkent.

"Mindent egybevetve a politikai közhangulat rendkívül kedvezőtlen, az emberek csaknem háromnegyede úgy érzi, hogy az országban rossz irányba mennek a dolgok" - áll az összefoglalóban. A Medián szerint azonban fontos megjegyezni, hogy ez a hangulatromlás nem az elmúlt hetekben következett be, sőt a nyár elején elkezdődött folyamat szeptemberben nem erősödött tovább. "Természetesen azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a felmérés közvetlenül az önkormányzati választás előtt készült - a választási eredmények feltehetőleg a közvéleményen is nyomot hagytak" - áll a Medián szeptember végén végzett felmérésének összefoglalójában.