Orbán Viktor a Fidesz hétfői elnökségi ülését követően szólította fel a kormánypártokat, hogy 72 órán belül, csütörtökön 13 óráig menesszék a miniszterelnököt, nyújtsanak be konstruktív bizalmatlansági indítványt Gyurcsány Ferenc ellen, ellenkező esetben a Fidesz péntek délutánra a Kossuth térre hívja az embereket. A Fidesz elnöke ugyanakkor világossá tette: nem csak egy gyűlésről van szó, hanem folyamatról, amely pénteken veszi kezdetét, vagyis ez így fog folytatódni, amíg nem távozik a miniszterelnök.
Orbán Viktor egy hétfői interjúban arról is beszélt, hogy a rendszerváltáshoz hasonló hangulatú rendezvényre számít pénteken, és nem "öklöt rázó" tömeget vár a Kossuth térre. A pártelnök közölte azt is, hogy a pénteki rendezvényhez már megkérték a szükséges engedélyeket és egyeztetni akarnak a rendőrséggel is.
Kedden ugyanakkor a jelenleg is zajló Kossuth téri tüntetés szervezői levélben kezdeményeztek egyeztető tárgyalást Orbán Viktornál. Erre Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményében úgy reagált, hogy a péntekre tervezett nagygyűléshez kapcsolódóan a Fidesz minden szükséges technikai egyeztetést lefolytat az illetékes hatóságokkal, valamint azon szervezetekkel, amelyeknek a Kossuth térre érvényes területfoglalási engedélyük van az adott időszakban.
A Fidesz szerdai elnökségi ülésén szóba kerül az az Orbán Viktor által említett bizottság is, amely a rendőri túlkapásokat vizsgálná. A Fidesz elnöke egy hétfői televíziós interjúban közölte, hogy megkezdi munkáját egy rendőri túlkapásokat kivizsgáló bizottság, mert nem maradhat hatályban egyetlen olyan hatósági eljárás vagy döntés, amely sérti magyar polgárok alapvető szabadságjogait.