Laczner "Satu" Ferdinánd, a tüntetés egyik szervezője elmondta, hogy egy rendőrségi illetékes kérésére délután háromig elszállíttatják a pódium előtti, illetve a betonplaccot körbehatároló kordonokat.
A szervezők 25 kordont béreltek saját költségen, mert - ahogy Laczner Ferdinánd fogalmazott - tartanak a provokációktól.
Schőn Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a biztosításhoz szükséges kordonok a helyükön maradnak, a rendőrség a szükséges felszereléssel, a szükséges létszámban biztosítja a rendezvényt. „A rendőrség egyébként kordonjaival a sajátjaként rendelkezik” - tette hozzá.
Kordont béreltek a Kossuth téri tüntetők
Utolsó frissítés:
Kordont béreltek a tüntetők szerdán a Kossuth téren, mert a rendőrség elszállíttatta a saját tulajdonában lévő korlátok egy részét, arra hivatkozva, hogy sok rendezvény van a városban, ezekből az eszközökből pedig nem áll elegendő a rendőrség rendelkezésére.