Vádbeszédében korábban az ügyész letöltendő szabadságvesztést kért Szabadi Bélára, aki az Orbán-kormány idején, Torgyán József minisztersége alatt volt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára.
Szabadi Béla ellen három éve indult meg a büntetőeljárás. A vádak között szerepel többek között, hogy az államtitkár az FVM cégeinek utasítást adott az FTC-vel kötött reklámszerződésekre, külföldi repülőútjaira pedig első osztályon, kísérőjével ment.
Szabadi Béla az eljárás során mindvégig következetesen tagadta a terhére rótt cselekményeket, ügyvédje pedig felmentést kért védőbeszédében.
Két év felfüggesztett börtönre ítélték Szabadi Bélát
Utolsó frissítés:
Két év felfüggesztett börtönre ítélték Szabadi Béla egykori kisgazda földművelésügyi államtitkárt hűtlen kezelés miatt kedden a Fővárosi Bíróságon; az ítélet nem jogerős. Több vádlottat, köztük Simon Lászlót felmentették.