Október 23.: kivonultak az ülésről a kormánypárti képviselők

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kivonultak a kormánypárti képviselők az Országgyűlés emberi jogi, rendészeti és nemzetbiztonsági bizottságainak szerdai együttes üléséről, amelynek összehívását a testületek fideszes és KDNP-s elnökei az október 23-án történtek miatt kezdeményezték.

A kormánypártok nem szavazták meg az ülés napirendjét, mert nem értettek egyet azzal, hogy a kormánypárti alelnökökkel való egyeztetés nélkül, önkényesen hívtak meg érintetteket.

Gusztus Péter (SZDSZ) nehezményezte, hogy nem hívták meg a Fidesz rendezvényszervezőit.

A vitát követően a bizottságok kormánypárti tagjai kivonultak, majd három meghívott, Bene László országos rendőrfőkapitány, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány és Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója is elhagyta a termet.

Bene László azzal indokolta a távozását, hogy az ellenzéki politikusok „már ítéletet mondtak felettük”, még arra sem hagytak időt nekik, hogy tisztességesen felkészülhessenek a parlamenti bizottságok tagjainak tájékoztatására.

A három bizottság ellenzéki képviselői a helyükön maradtak, a civil jogvédőket hallgatják meg. Elsőként Kőszeg Ferenc (Magyar Helsinki Bizottság) válaszol a képviselők kérdéseire.

Simicskó István (KDNP), a nemzetbiztonsági bizottság, Lázár János (Fidesz), a rendészeti bizottság és Balog Zoltán (Fidesz), az emberi jogi bizottság elnöke kedden jelentette be, hogy a szerdán 9 órára összehívott együttes ülésre meghívják az igazságügyi és rendészeti minisztert, a rendőri vezetőket, az emberi jogi szervezetek vezetőit, az ombudsmanokat, valamint Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselőt is, aki megsérült a hétfői események során. Mint mondták, az ülésen azt vizsgálnák, mennyire volt jogszerű, hatékony és arányos a hétfői rendőri intézkedés.