„A normális emberek vannak többen ebben az országban?”

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

November negyedike, az 1956-os forradalom leverésének napja alkalom lehet annak bizonyítására, hogy a „normális emberek vannak többen ebben az országban” - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

Az MDF elnöke azt javasolta: akik úgy érzik, hogy még tartoznak egy „tisztes és néma főhajtással” a forradalom emlékének, helyezzenek el egy szál virágot a Műszaki Egyetemnél vagy akár a Felvonulás téren felavatott az új 1956-os emlékműnél.

Dávid Ibolya szerint ami az október 23-ai ünnepen történt, az „szégyen és gyalázat”. Az MDF elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy november 4-én, a forradalom leverésének napján „talán valamit helyrehozhatunk abból, amit az ötvenedik évforduló kapcsán elmulasztottunk”.

A pártelnök a Fidesz és a KDNP közös népszavazási kezdeményezéséről szólva egyetértett azzal az felvetéssel, hogy ilyen akciók mellett kérdésessé válhat, miként lehet biztosítani a kormányzást az elkövetkező időszakban, miként lehet a kormányprogramokat végrehajtani. Hangsúlyozta, meg kell várni az Alkotmánybíróság és az OVB véleményét a kezdeményezésről.

Dávid Ibolya emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltó politikai erők Magyarországon „fő szabályként” a közvetett, képviseleti demokrácia mellett döntöttek. Elismerte, hogy továbbra is létezik egy „nehezebb út” a közvetlen demokrácia gyakorlására, az, hogy bizonyos kérdésekben népszavazással döntsön az ország.

„A rendszerváltozás hajnalán, az alkotmányos berendezkedés kapcsán, letettük a garasunkat a közvetett demokrácia mellett, amikor az emberek a képviselőkön keresztül gyakorolják állampolgári jogaikat” - mondta Dávid Ibolya, hangsúlyozva, hogy a magyar politikai berendezkedésben ez a fő szabály.

A pártelnök a rendőrség október 23-ai intézkedését értékelve kiemelte, hogy megvolt a jogszabályi alapja a fellépésnek. A rendőri intézkedés „arányossága” szempontjából viszont egyedi döntések születnek majd, így mindenkinek megadatik a panasztétel lehetősége - tette hozzá.