A Miskolc felől a főváros irányába tartó autó vezetője egy buszt akart megelőzni Kerecsend és Kápolna között, a manővert azonban nem tudta befejezni és frontálisan összeütközött a szemből érkező, szabályosan közlekedő személygépkocsival - mondta Oravecz Éva, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Az ütközés következtében az előző autós, illetve a szabályosan közlekedő autó két utasa a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére a rendőrség az útszakaszt lezárta, a forgalom fél 9 után indulhatott meg az egyik sávon.
A baleset körülményeit a Füzesabonyi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja.
Frontálisan ütközött két személyautó - hárman meghaltak
Utolsó frissítés:
Három ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek, amikor két személygépkocsi frontálisan összeütközött szerda reggel a 3-as főúton Hevesben -közölte a rendőrség.