Erről levélben kívánják tájékoztatni Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Molnár Lajos egészségügyi minisztert - mondta Érsek Zsolt, hatvan polgármestere, hozzátéve, a hatvani kórház működésének átalakítása a konvergenciaprogram mintaprojektje; s annak sikertelensége esetén valamennyi önkormányzat felülvizsgálhatja reformterveit.
Korábban mind az egészségügyi, mind az igazságügyi tárca úgy foglalt állást, hogy az egészségügyi szolgáltatás nem esik a közbeszerzés hatálya alá. Vagyis a jogalkotásban résztvevő szervek, illetve a végrehajtók között jogvita áll fenn. A közbeszerzést alapvetően az építőiparra találták ki, vagyis a szabályozásban szereplő szempontrendszer eleve alkalmatlan az egészségügyi ellátás minősítésére. A Közbeszerzési Döntőbizottság az ügy minősítésekor politikai nyilatkozatot tett, ami elfogadhatatlan egy végrehajtó szervtől - vélekedett.
Mindezért az önkormányzat a Fővárosi Bíróságon fellebbez a döntés ellen, és kéri a végrehajtás felfüggesztését is.
A helyi önkormányzat egyébként augusztus végén döntött arról, hogy a HospInvest Zrt. kaphatja meg a 375 ágyas, csaknem 600 dolgozót foglalkoztató kórház működtetési jogát. Erre azt követően került sor, hogy egyedüliként a HospInvest tett ajánlatot, miközben szerződésben vállalta, hogy mintegy 300 millió forintos fejlesztést hajt végre a szolgáltatás területén, illetve megkezdi az épületek korszerűsítését.
A cég november 1.-től veszi át az intézmény működtetését; ekkor az önkormányzati intézmény megszűnik, és a kórház kft.-ként működik tovább. Az új intézményben, csupán a dolgozók 10 százaléka nem fogadta el a HospInvest foglalkoztatási ajánlatát, közöttük mindössze négy orvos van.
A döntést követően szeptember közepén hűtlen kezelés miatt Cser Ágnes, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke is feljelentést tett a hatvani képviselő-testület ellen.
Cser Ágnes is azt kifogásolta, hogy az önkormányzat pályázati kiírás nélkül döntött a működtetés magánosításáról.