Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Elszánt országreform © AP |
Az országreformhoz Gyurcsány szerint le kell számolni azzal a hamis tétellel, hogy egy kormány egy ciklus alatt csak egy nagy reform végrehajtására képes, illetve, hogy a reformok sokba kerülnek, s kezdetben sokkal több pénzt visznek, mint hoznak. A jelenlegi átalakítások során több mély reform is elindul ebben a ciklusban, miközben az állami kiadások nem nőnek reálértékben, mi több akár csökkenhetnek is, sőt négy évet vizsgálva biztosan csökkeni is fognak.
| A hat nagy reformkör |
A kormány a következő területeken kíván végrehajtani alapvető reformokat: |
A minőség iránti igény megjelenése több alapkérdést is felvet. Először is, hogy miként lehet az egészségügytől az oktatásig a legjobb szolgáltatást adni úgy, hogy közben a rendszert megszabadítják az egyenlősdi káros hatásaitól. Magyarán: hogyan lehet megteremteni a legjobb – az Európai Unió színvonalának megfelelő – szolgáltatásokat, miközben gondoskodni kell arról is, hogy ezeket csak azok vehessék igénybe, akiknek valóban szükségük van rá. S aztán hogyan lehet e folyamatot a szabályozott verseny keretei közé terelni?
Ezzel szorosan összefügg a társadalmi státuszból fakadó előnyök felszámolása. Gyurcsány szavaival ez a jövőben nem határozhatja meg, hogy ki fér hozzá egy szolgáltatáshoz. Ma viszont Magyarországon szívességkereskedelem folyik a felső tízezer zárt piacán, s ez ellentétes az igazságosságról alkotott eszménnyel.
A hagyományos szerkezetben - a miniszterelnök véleménye szerint - az összes nagy rendszer fenntarthatósági problémákkal küszködik, ezért olyan reformokra van szükség, amelyek befejezése után az átalakított rendszerek közfinanszírozása hosszú távon fenntartható marad.
A reformok levezénylésének három fő eszköze van. Az első a fenntartó állam és a finanszírozási szabályok függetlenségének megteremtése. Ami egyszerűbben az államháztartás alá tartozó intézményeknél a tulajdonos és a finanszírozás elkülönítése. Egy példával élve pedig nem a tulajdonos állam dönt közvetlenül mondjuk egy oktatási intézmény finanszírozásáról, hanem a kiutalt összegeket befolyásolja a diákok kinyilvánított véleménye. Az intézményeknek eképpen meg kell küzdeniük az ügyfelekért, nincs védett piac a számukra, bár az állam a tulajdonosuk.
A második eszköz a teljesítmény mérése, az értékelés és ösztönzés. Gyurcsány Ferenc véleménye szerint ugyanis jelenleg nem lehet az intézmények teljesítményét összehasonlítani. Például az általános iskolákban egyáltalán nincs teljesítménymérés. Másutt is legfeljebb elégedettségvizsgálatok folynak. Pedig erre nyugat-európai tapasztalatok alapján még a közigazgatásban is vannak viszonylag hatékony módszerek.
A harmadik fő eszköz a magán- és a közfelelősség megerősítése. Ha ugyanis fel akarják használni a vásárlói véleményeket az értékeléshez, akkor meg kell alapozni a racionális fogyasztói döntéseket. Ezért nem szimbolikus, hanem olyan mértékű díjak bevezetésére van szükség, amelyek e piaci szemléletet kiváltják. A vizitdíj és a tandíj párszáz és párezer forintja Gyurcsány szerint betölti ezt a funkciót.
Emellett a miniszterelnök szerint harcolni kell a kormányzati munkában megjelenő monopolkompetencia ellen is. Ez azt jelenti, hogy a szakminiszterrel a kormányban ritkán tudtak vitatkozni, mert a többiek – beleértve a miniszterelnököt is – többnyire nem voltak eléggé felkészültek egy többé-kevésbé idegen szakterületen folyó szakmai vita megvívásához. Ezért hozták létre az Államreform Bizottságot, hogy képes legyen ellensúlyt létrehozni a szaktárcákkal szemben.
A reformoknak a miniszterelnök szerint három kritikus pontjuk van. Az elsőt a döntések sokasága jelenti. A kormány eddigi öt hónapja alatt számos döntést hozott, amelyek kiegészülve a jövő év elejére várható továbbiakkal a reformok javarészét elindították, vagy elindítják (kivételt csak a nyugdíjrendszer- és az önkormányzatok reformja jelent). Bár Gyurcsány Ferenc az eddigi döntések tartalmát legnagyobb részben megfelelőnek tartja, jogosnak nevezte a megvalósítás mikéntjére vonatkozó kritikákat. Egész egyszerűen a reformokat jobban el kellene adniuk a társadalom számára, de olyan nagy a tempó, hogy nem mindig képesek megfelelően elmagyarázni az elképzeléseik lényegét, a döntéseik hátterét és hatását.
Ennél azonban a kormányfő sokkal veszélyesebbnek értékelte az implementációt. „Vajon január elsején fél kettőkor, amikor az első túlzott alkoholfogyasztás miatt ellátásra szoruló beteg megjelenik a kórházban, az intézmény vajon készen áll majd a vizitdíj beszedésére?” – tette fel a kérdését. A nagy rendszereknél az implementáció, a bevezetés 2007-2008-ra esik. A ciklus utána következő két évében már azt kellene bizonyítani, hogy a dolgok jól működnek, s közben a szükséges korrekciókra is sort kell keríteni. Egy ilyen ütemterv betartása volna a közvetlen kormányzati érdek, hiszen az intézmények javuló működése szerezheti csak meg a közbizalmat a reformoknak. A folyamatot nehezíti, hogy mindeközben az államigazgatás is átalakul, s azoknak az embereknek kell végrehajtaniuk az átalakítások zömét, akik maguk is szerves részesei voltak a változás alá vont struktúráknak.
Ebbe beletartozik, hogy a minisztériumok és intézményeik szorosan együttműködjenek, s az állampolgárok ne egy bonyolult struktúrával álljanak szemben, hanem egyszerűen működő kapcsolatokon keresztül érhessék el az állam szolgáltatásait. Az a kormányfő kívánsága, hogy az államnak adott területen mindig csak egy embere látsszék, még akkor is, ha több intézmény áll mögötte. Ezeknek a szervezeteknek meg kell egyezniük az együttműködésről. Csak akkor kapnak pénzt, ha erre képesek – jelentette ki a miniszterelnök.
Végső soron olyan reformokra és olyan működésre van szükség, hogy a következő kormányoknak nem kelljen visszavonniuk az intézkedéseket. Mert a visszarendeződés okozná a legnagyobb károkat az ország számára. A hosszú távú politikai fenntarthatóság ezért ugyancsak sarkalatos kérdése a jelenlegi átalakítási folyamatoknak.