Reformlépések az egészségügyben: hogy jár a beteg?

"Ha a drágább gyógyszert kéri orvosunktól, kifizetjük Ön helyett a vizitdíjat, és még sorsoláson is részt vehet. Fődíj: kéthetes beutaló a Kútvölgyi úti kórház bármely, Ön által választott osztályára!" A pesti humor eme legújabb, immár interneten terjedő gyöngyszeme is jelzi, az egészségügyben is végét járja az államszocializmus, a minden ingyen jár korszaka. A hónapokon át a támadások kereszttüzében állt vizitdíj két héttel ezelőtti bevezetése mégsem okozott drámai fennakadást a betegellátásban, jóllehet a szervezettségtől függően jelentős különbségek voltak az intézmények között. Elsősorban nem a 300 forint beszedése, hanem az új szabályokat firtató kérdések és az arra adott magyarázatok bizonyultak időigényesnek. Kell-e fizetnie a betegnek, ha leletért jön vissza, vagy ha infúziókúrát kap? Hogyan igazolható, hogy valaki hajléktalan? Mi van, ha a beteg nem fizet? Hogyan lehet visszatéríteni a befizetett vizitdíjat, ha a beteg nem kerül sorra? Ha a kórházból reggel hazaengedik a beteget, a távozás napjára is kell-e fizetnie napidíjat? A terhesgondozás térítésmentes, de kell-e fizetni azért a nőgyógyászati vizsgálatért, amelyen először állapítják meg a terhességet? Ilyen és ehhez hasonló kérdések tucatjai gyűltek össze azokban a kórházi és rendelőintézeti beszámolókban, amelyeket az egészségügyi minisztérium most napi rendszerességgel kér, hogy a szükséges tájékoztatást megadja, illetve néhány hét múltával, ahol elengedhetetlen, szabályt módosítson.

Kórházi váróterem © Dudás Szabolcs

A "most miért kérnek tőlem pénzt, amikor egész életemben fizettem a járulékot" típusú, gyakran elhangzó kérdésre nehéz egy rendelő folyosóján hosszú és türelmes magyarázatot adni, kiváltképp akkor, amikor az intézményvezetők is a maguk gondjára keresik a választ. Ők például azt szeretnék tudni, ha a dolgozóiknak vizitdíj-fizetési mentesség jár, akkor az béren kívüli, ámde adóköteles juttatásnak számít-e. Feszültséget okoz az is, hogy a vállalkozásban működtetett kórházi részlegek - például labor, röntgen - dolgozóinak, mivel papírforma szerint nem az intézmény munkavállalói, kollégáikkal ellentétben fizetniük kell. A változások ütemével, úgy látszik, még maga a minisztérium sem képes lépést tartani - már ami a kommunikációt, a felvilágosítást és a magyarázatadást illeti. Ennek is köszönhető, hogy a háziorvosok egy része úgy tudja, hogy amennyi vizitdíjat beszed, annyival csökken az egészségbiztosítótól kapott praxisfinanszírozása. Bár a bevételük valóban sokaknak csökkent, mivel megszűnt az évekig folyósított eszköz- és ingatlantámogatás, ám a vizitdíj mindenkinél ott marad, ami a tárca számítása szerint havonta átlagosan 150 ezer forinttal növeli meg egy-egy háziorvos bevételét. A szakrendelőkben és a kórházakban is - egyelőre - pluszbevétel lesz a vizit-, illetve napidíj, azt azonban még nem tudni, hogy az ágyszámcsökkentést követően, az év második felétől hogyan alakul az intézmények finanszírozása.

Csak a vizitdíj a biztos © hvg.hu

A vizitdíjnál is nagyobb indulatokat vált ki az úgynevezett kapacitástörvény, amely az aktív kórházi ágyak számának 60 ezerről 44 ezerre való csökkentését írja elő, miközben a krónikus betegek kezelését szolgálók számát 20 ezerről 27 ezerre növeli. A kórházak jövőjével és a korábbitól eltérő szerepével kapcsolatban még a vizitdíjnál is sokkal nagyobb a tájékozatlanság - nemritkán a tudatos, politikai indíttatású félretájékoztatás. Tavaly novemberben az első ütközet azért dúlt, hogy mely intézmények kerülhetnek az úgynevezett súlyponti kórházak közé, amelyek már a startnál garantált mennyiségű ágyat kapnak, s reménybeli várományosai lehetnek a jövőbeni fejlesztéseknek, s mint ilyenek, szakmai csúcsintézmények lesznek-maradnak. Így lett az eredetileg tervezett harminc helyett 39 gyógyító intézmény ilyen - igaz, változatlan számú aktív ágyon kell osztozkodniuk. Az annyira áhított körbe való bekerülés terhes következményeire a következő hónapokban ébrednek majd rá, egyebek mellett arra, hogy a kiemelt státus a hét minden napján kötelező 24 órás sürgősségi ügyelettel jár, és azt is megkívánja, hogy valamennyi osztályon műszakba szervezve, ugrásra készen várják a beavatkozásra szoruló betegeket.

A súlyponti helyek elosztása után, január első hetében kezdődött a derékhad - mintegy nyolcvan kórház - számára a csata a túlélésért. Az ágyak elosztása a miniszteri ajánlást alapul véve a regionális egészségügyi tanácsok (ret) feladata-lehetősége lett volna, ám többségük érdemi megfontolás nélkül már január közepén visszadobta a tárca vezetőjének a labdát. Az önkormányzati választásokon többségbe került ellenzék uralta ret-ek helyett így a szakma és a kormánypárti lobbisták igyekeztek javaslatot tenni, alkalmasint pedig nyomást gyakorolni a tárcára, amely eredetileg a kívánatos megtakarításhoz és ésszerűsítéshez képest meglehetősen visszafogottan, mindössze öt intézmény bezárására és 12 kórház lényegében krónikussá alakítására tett javaslatot. Bár minden, az egészségügy-menedzselésben jártas szakember elméleti tételként vallja, hogy a kapacitások fűnyíróelven való, minden intézményben némileg csökkentése sem a költségmegtakarítást, sem pedig a felesleges szakmai párhuzamosságok felszámolását nem szolgálja, a konkrét döntések mégis másként néznek ki. Mindenki az utolsó leheletéig ragaszkodik a saját kórházához, s ehhez keres lobbierőt. Jellemzően a munkahelyüket féltő egészségügyi dolgozók képezik a kórház "megszüntetése" ellen tüntetők derékhadát, ám néhány intézménynek sikerült országos szimbólummá fényesítenie lokális problémáját.

Az csak a jövő héten derül ki, hogy végül mely kórházak és mekkora kapacitással kerülnek a legalábbis időleges túlélést biztosító "sikerlistára". A szakmában terjedő értesülések szerint több kisváros - Mór, Pásztó, Kisbér, Siklós, Bonyhád, Komló, Hévíz - elérte, hogy kórháza az eredetileg tervezettel ellentétben a krónikus ágyak mellé néhány aktívat is kapjon. Mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény a minden miniszteri listán bezárásra jelölt Schöpf-Merei kórházé, amely a fővárosi közgyűlés kormánypárti többségét, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnökét, a VIII. és IX. kerület fideszes képviselőit állította ügye mellé. Jóllehet a szülészet-nőgyógyászati szakma szakfőorvosi tanulmánya szerint korszerűtlen, megfelelő intenzív ellátási hátteret nélkülöző intézményre a karnyújtásnyira lévő klinikák és nagy kórházak mellett nincs szükség, ezzel szemben a politikusok a nemzet kihalását vizionálták a Schöpf-Merei felszámolása miatt, sőt egyikük kijelentette, hogy "nincs szakmai, sem anyagi indoka" a megszüntetésének.

© hvg.hu

Hasonlóképpen országos - bár nem szakmai - hírnevet vívott ki magának a hódmezővásárhelyi kórház, ahol a nekivadult MIÉP-alelnök orvos igazgató és a fideszes városvezetés gyújtott alá az elszabadult politikai indulatoknak. A szegedi klinikáktól 20 kilométerre lévő kórház aktív ágyszámát 70 százalékkal csökkentő kormányzat ellen tüntetőket egyáltalán nem érdekelte, hogy ugyanannyi krónikus ággyal egészül ki az intézmény. Kétségtelenül másutt is tapasztalható az egészségügyiek ellenállása amiatt, hogy a krónikus betegek ellátása nem jár akkora (személyes és intézményi) bevétellel, s kisebb szakmai presztízst is jelent, miközben az elöregedő lakosságnak mind nagyobb a kielégítetlen ápolási, gondozási igénye. Valószínűleg kevesebb beteg lenne vevő az érdeksérelmet szenvedett orvosok propagandájára, ha tudná, milyen esélyei vannak adott esetben a túlélésre és a gyógyulásra a helyi, és milyen egy nagyobb, jobban felszerelt, igaz, néhány tíz kilométerrel távolabb lévő intézményben. Az ilyen minőségi mutatók kidolgozásával és publikálásával próbálkozó Országos Egészségbiztosítási Pénztár az orvosszakmai támadások célpontjában találta magát. Bár az összehasonlításból a kórházak neve nem volt kiolvasható, csak a típusa, de az világosan kitetszett, hogy akár a megyei vagy a fővárosi kórházak között is két-háromszoros esélykülönbség mutatkozott például a szívinfarktus túlélésében.

Bár mindössze egy hónap lesz rá, hogy az új kórházstruktúra alapján megkössék a finanszírozási szerződéseket, senki nem tudja, mi fog változni. Az egészségügyi miniszter többször célozgatott ugyan arra, hogy a kevesebb ágyhoz magasabb, emelt összegű finanszírozás fog tartozni, de gazdasági számításokhoz alkalmas fogódzót mindeddig senki nem adott. A kapacitástorzsalkodásban részt nem vevők inkább arra szeretnének már koncentrálni, hogyan fogják tudni járóbetegként ellátni az eddig (feleslegesen) kórházba fektetett pácienseket. Az egyelőre többismeretlenes számtani feladvány csak akkor lesz megoldható, ha döntés születik az eddig megszabott finanszírozási és teljesítménykorlátok megemeléséről is. Bizonyosan számos intézményben ki lehetett volna fogni az ellenkezés vitorlájából a szelet, ha a dolgozók azt látják, megfelelő szinten foglalkoznak további sorsukkal. Úgy tudni, a humánerőforrás-gondokat megoldani hivatott minisztériumi iroda - a szükségletekhez képest jócskán megkésve - márciusban alakul meg, hogy segítse az egészségügyi dolgozók munka- és adott esetben lakóhely-változtatását is. Talán jót tenne a mobilitásnak, és növelné a minőségi csere valószínűségét, ha minél több kórházban pályáztatnák meg a főorvosi állásokat.

A betegeket közvetlenül érintő változásoknak még koránt sincs vége: orvosnak és betegnek egyaránt az idén kell szoknia és tanulnia az új gyógyszerrendelési szabályokat. Hasonlóképpen annak is tudatosulnia kell, hogy jövő év januárjától az egészségügyi ellátásra nem jogosultak - a sürgős eseteket kivéve - csak külön fizetség ellenében vehetik igénybe a gyógyító szolgáltatásokat. Akinek tisztázatlan a jogosultsága, áprilistól várhatja az OEP értesítését erről, s dönthet, hogy jövő évtől majd alkalmanként egyenlíti-e ki az orvosi számlát, vagy inkább egészségügyi szolgáltatási járulékot fizet a minimálbér után.

Szinte biztosra vehető, hogy megszűnik a betegek korlátozás nélküli intézmény- és orvosválasztási joga. Arról még nincsen kormánydöntés, mekkora marad a "mozgásszabadság", de mindenképpen az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat feladata lesz az új intézménystruktúrához igazodó beutalási rend kidolgozása. Arról ugyanis a beutalót adó háziorvosnak naprakész információt kell kapnia, hogy az adott szakmában hol van üres kórházi ágy, hová küldheti a beteget. Ha a páciens nem a területileg illetékes kórházat, rendelőt választja, vagy azt akarja meghatározni, melyik orvos kezébe adja magát, a kezelés 30 százalékát - de legfeljebb 100 ezer forintot - magának kell állnia. Ennek behajtásától a kórház nem tud majd eltekinteni, mivel az OEP az ilyen területen kívüli betegekért csak a számla 70 százalékát téríti majd meg.

GÁTI JÚLIA