Európa itt ér véget - az út minősége alapján ezt a feliratot illene kitenni a 3-as főút ináncsi lehajtójánál, ha már Miskolc után fennen hirdeti a tábla: "Európa itt épül". A tornyosnémeti határállomásig uniós támogatással 2006 nyarára felújított útszakasz takaros szegélyei és vízelvezető csatornái kétségtelenül javítják az egyébként nem túl gazdag települések összképét, a Zempléni-hegység nyugati lankáira felkapaszkodó, kátyúkkal szabdalt utat azonban csak az őszi lombkoronák aranyozzák be; a keskeny aszfaltsáv az ország legszegényebb kistérségébe vezet. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb számításai szerint Abaúj-Hegyköz lett ugyanis Magyarország leghátrányosabb helyzetű kistérsége. A 23 százalékos munkanélküliséggel küszködő, Hernád menti települések társulása 2004 óta őrzi utolsó helyét, sőt - sorstársaihoz hasonlóan - még távolodott is a leggazdagabbaktól: ma már háromszoros a szorzó az abaúji és a legfejlettebb, a budaörsi kistérség úgynevezett komplex mutatója között, míg 1998-ban még csak 2,7-szeres volt a két szélső érték közötti különbség.
Az életminőség szélsőségeit jól jellemzi, hogy miközben a budaörsi kistérségben a mindennapos közúti dugók miatt az elővárosi vasúti közlekedés megerősítését, Budakeszi és a Zsámbéki-medence irányába új sínpárok lefektetését tervezik, addig a gazdasági tárca a borsodi kistérségi központ, Abaújszántó és a határ menti Hidasnémeti között éppen az átlagosan csupán napi 14 utast szállító vonatok szüneteltetését fontolgatja. Az elmúlt évek közműfejlesztéseivel mérséklődött ugyan az infrastrukturális mutatókban mért különbség a legszegényebb és a leggazdagabb kistérség között - jelenleg 2,7-szeres az eltérés -, a gazdaság teljesítőképességében viszont már 3,4-szeres, a jövedelmi és vagyoni helyzetet figyelembe vevő társadalmi mutatókban pedig ötszörös az előnyük azoknak, akik az ország legfejlettebb vidékein élnek.
Csúfos kudarca ez a területfejlesztésnek: a jelek szerint az 1996-ban megalkotott ágazati törvénynek még olyan szerény céljai sem teljesültek, mint a "jelentős különbségek mérséklése" vagy a "további válságterületek kialakulásának megakadályozása". Pedig a területfejlesztési támogatások éppen azt a célt szolgálták volna, hogy segítségükkel a hátrányos helyzetű vidékek felzárkózzanak az ország fejlettebb régióihoz. Ám a kilencvenes évek gazdasági szerkezetváltását megsínylett Észak-Magyarországnak a mai napig nem sikerült kilábalnia a szegénységből, sőt Baranya és Somogy egyes körzetei is lecsúsztak a legelmaradottabbak szintjére. Az élmezőny első nyolc helyére pedig Budapesten kívül már csak agglomerációs kistérségek tudtak beférkőzni. A 174 kistérség sereghajtó negyedében csak a Dunától keletre, illetve a Balatontól délre fekvő települések vannak, míg a legfejlettebb 15 kistérség csoportjából 2004 óta kiszorult Debrecen, Szeged, Székesfehérvár, Veszprém és Eger helyét elfoglaló új trónkövetelők a fővárosi agglomerációból (például Ráckeve) vagy turisztikai vonzáskörzetek közül (Hévíz, Balatonalmádi) kerülnek ki.
A 2004-ben 95, most 94 hátrányos helyzetű kistérség listáján mindössze 21 változás történt. A hazai és az uniós többlettámogatásra jogosultak köréből 11-en estek ki: a fejlődést produkálók közül öt a Dunántúl északi részén található, további három pedig üdülőkörzet. A lecsúszott tíz kistérség fele dél-alföldi, további négy pedig újonnan alakult. A hátrányos helyzet elkerülésére ma már az erősebb centrum sem jelent biztosítékot: a megyei jogú városok köré szerveződött kistérségek közül, fejletlensége okán, ezentúl nemcsak a salgótarjáni, hanem a hódmezővásárhelyi és a kaposvári is kedvezményezett lesz.
Nem megbélyegzésként, sokkal inkább a pénzcsatornák megnyitásaként élik meg a kistérségek a hátrányos helyzetet. Ez eddig is így volt, jóllehet a kedvezményezett kistérségek évente alig 5-10 milliárd forint hazai többletforráson osztozkodtak. Idén azonban, amikor az uniós támogatásokkal együtt hét évre számolva mintegy 200 milliárd forintra nőtt a tét, késhegyig ment a harc a hátrányos és a leghátrányosabb besorolásért. A kedvezményezettek közé ismét bekerült kiskőrösi kistérség irodavezetője, Csizmár István például kifejezetten örömmel értesült a HVG-től a hátrányos státus elnyeréséről, amit részben annak tulajdonított, hogy a Homokhátság elsivatagosodása miatt a Duna-Tisza-közén még az eddig jól működő ültetvények is veszélybe kerültek. Az immár fejlettebbnek számító oroszlányi kistérség irodavezetője, Metzger Gyula hangjából ellenben a hír hallatán némi csalódottság érződött, amit azzal magyarázott, hogy a társulásnak továbbra is van olyan tagja - például Kömlőd -, amely hátrányos helyzetű, ennélfogva egyedül álló kistelepülésként is pályázhatna. Ám sikerre aligha számíthat, hiszen az utóbbi évek tapasztalatai alapján a kistelepülések sansza sokkal szerényebb, mint a kistérségeké.
A kistérségi civakodásban a legnagyobb visszhangot a szeghalmiak és a gyulaiak közös akciója váltotta ki: országgyűlési képviselői indítvánnyal megpróbálták egymás között szétosztani a sarkadi kistérség hátrányos helyzetű településeit, hogy így nyerjék el maguk is a kedvezményezett státust. Ezt azonban Sólyom László köztársasági elnök meghiúsította azzal, hogy a nyáron a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvénymódosítást megfontolásra visszaküldte a parlamentnek. A sarkadiak ugyanis nem járultak hozzá az új formációhoz, sőt kifejezetten ellenezték a változtatást. Keszthely és Hévíz vitája pedig akár az Alkotmánybíróság elé kerülhet - legalábbis a keszthelyiek ezzel fenyegetőznek. Való igaz, érzékenyen érintette őket, hogy Sármellék a maga dinamikusan fejlődő repülőterével átigazolt tőlük az újonnan alakult hévízi kistérséghez. Az ehhez hasonló pozícióharcok ugyanakkor hátráltatják a településeket abban, hogy a lényeggel, vagyis a támogatások befogadására alkalmas fejlesztési programokkal foglalkozzanak. Erre is visszavezethető, hogy - bár a projektek helyszíne alapján az első nemzeti fejlesztési terv keretében a közép-magyarországi régióban 65 ezer forint uniós támogatás jutott egy lakosra, míg Észak-Magyarországon 87 ezer forint volt az átlag - az egyes projekteket megvalósító pályázók székhelye szerint csaknem kétszeres haszonélvezők voltak a jóval fejlettebb közép-magyarországi régiók: egy főre számítva 102 ezer forint támogatást tudtak elnyerni az észak-magyarországiak 63 ezer forintjával szemben.
"Az uniós és hazai fejlesztési források az előző évtizedben nem, vagy nem a kívánatos mértékben jutottak el a legrosszabb helyzetű térségekhez, különösen a halmozottan hátrányos helyzetű lakosokhoz" - ismerték el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél. A napokban a kormány elé kerülő rendeletben éppen ezért különítették el a leghátrányosabb helyzetű kistérségeknek azt az alsó szegmensét, amelyben az ország lakosságának 10 százaléka él. Ennek a 33 kistérségnek szánják a Nem mondunk le senkiről elnevezésű programot, amelynek hét év alatt legalább 120, de akár 200 milliárd forintot is meghaladó forrására nyílt vagy meghívásos tenderen pályázhatnak az érintettek, akiknek ehhez speciális szakmai segítséget is ígérnek.
Kérdés persze, el lehet-e érni áttörést az évi legfeljebb 30 milliárd forintos támogatással. Az abaúji kistérség egyik tagjának, Boldogkőváraljának a polgármestere, a fideszes Zavodni Ferenc azzal példálózott, hogy az impozáns Árpád-kori várral büszkélkedő település 2002 óta mindössze egyetlen, 5 millió forintos útfelújítási pályázaton nyert, pedig ha az erődítmény palotaszárnyában megvalósíthatnák a tervezett kiállítást és konferenciatermet, újabb turistákat csalogathatnának a térségbe. Hasonló tapasztalatokról számolt be a komlói kistérség egyik aprófalva, Vékény független alpolgármestere, Finta István is: a 160 lelkes település az elmúlt években átlagosan még 1 millió forinthoz sem jutott a területi kiegyenlítést szolgáló forrásokból. A számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézetének munkatársa, Vigvári András éppen ezért arra a számításra hívta fel a figyelmet, amely szerint hazai forrásokból évente akár 100 milliárd forintot is át lehetne csoportosítani a leszakadó térségek támogatására. Ehhez az eddig lakosonként vagy ellátottak után fizetett normatív támogatásokat a jövőben a térség adóerő-képességétől kellene függővé tenni: míg az abaúj-hegyközi kistérségben évente mindössze 2805 forint az egy főre jutó iparűzésiadó-bevétel, addig a budaörsi kistérség ebből a forrásból fejenként 120 ezer forintot könyvelhet el.
SZABÓ YVETTE