Még a múlt évszázadban írni kezdett leendő polgári törvénykönyv (Ptk.) néhány tervezett paragrafusa gyökeres változáson esett át a legutóbbi hónapokban. Habár a közvélemény eddig szinte csak arról értesült, hogy ezentúl várhatóan a közjegyzők előtt is felbonthatóak lesznek a házasságok (közös megegyezés esetén), a hazai öröklési jogban ugyancsak évszázados szabályokon készülnek túllépni a kodifikátorok.
Az öröklési jog a magyar magánjog legnagyobb állandóságot mutató területe - e gondolat jegyében mostanáig köteteket írtak tele különféle szakértők. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) legfrissebb, a kormánynak decemberben benyújtani kívánt kódextervezete azonban már egyfajta koncepcióváltozást tükröz. Miközben a Vékás-bizottság tavaly decemberi szakértői anyaga (HVG, 2007. február 17.) még abból indult ki, hogy az örökhagyó után továbbra is elsősorban a leszármazói (többnyire gyermekei) örökölnek - hacsak nincs ezzel ellentétes tartalmú végrendelet -, az immár Takács Albert igazságügyi miniszter fennhatósága alatt készült aktuális törvényjavaslat már egy "gyermekrésznyi" hagyatékra jogosítaná fel a jövőben a túlélő házastársat is. Ennek "ellentételezéseként" a majdani kódex az elhunyt teljes vagyona helyett a túlélő házastárs által használt lakásra és ingóságokra korlátozná az özvegy haszonélvezeti jogát.
A 2010. január 1-jén hatályba léptetni kívánt, 1362 paragrafusból álló törvénykönyv (amit 50 százalék plusz 1 szavazatos többséggel is elfogadhat a koalíció) bizonyos szituációkban az elhalt szüleinek jogi pozícióját is erősítené. Amennyiben az örökhagyónak nem lenne gyermeke (vagy más leszármazója), úgy a jövőben már nem kizárólag a házastársat illetné meg a teljes vagyon, hanem azon ő osztozni lenne köteles - kétharmad-egyharmad arányban - az elhunyt szüleivel.
Az átfazonírozott öröklési szabályok legfőbb kedvezményezettjei azok az élettársak lehetnek, akik az új Ptk. adta lehetőséggel élve regisztráltatják majd kapcsolatukat. A bejegyzett élettársak öröklésjogi értelemben azonos státust kapnak ugyanis a jövőben a házastársakkal - derül ki a Takács-féle tervezetből.
A Horn-kormány végnapjaiban elindult kodifikáció eddigi története alapján időnként kétségkívül támadhatott olyan benyomás, hogy a grandiózus munkálatok végén, a ma hatályos Ptk.-ra kísértetiesen emlékeztető magánjogi tervezet kerül majd a parlamenti képviselők elé. Az eddigi javaslatok többségének (több szakma által is kifogásolt) óvatos konzervativizmusa a jelek szerint a nyáron hivatalba lépett közjogász miniszter várakozásait sem elégítette ki. Az új tárcavezető eskütétele után az IRM szinte nyomban átvette az új Ptk. kodifikációs munkálatainak irányítását a szakértői testülettől.
E váltás egy ponton olyan fordulathoz vezetett, amihez Vékás akadémikus aligha adta volna valaha is a nevét. A Takács-féle legújabb tervezet (minden eddigi deklarált szándékkal ellentétben) nem óhajtja ugyanis visszahelyezni az igazságszolgáltatás fennhatósága alá a telekkönyvi nyilvántartást (helyreállítva az 1855 és 1972 közötti gyakorlatot). A kodifikációt az utóbbi hónapokig irányító akadémikusról köztudott, hogy ő megkülönböztetett fontosságot tulajdonít e lépésnek. "Az ingatlan-nyilvántartást (...) közvetlen bírói felügyelet alá kell helyezni. (...) E nélkül az egész polgári jogi reform fabatkát sem ér. (...) A közvetlen bírói felügyelet visszaállításának azért van rendkívüli jelentősége, mert a bíró nem utasítható. (...) A bírói felügyelet a garancia arra, hogy az e területen fennálló korrupciós veszély (...) végre megszűnjön Magyarországon" - jelentette ki lapunknak pár éve a főkodifikátor (HVG, 2004. július 3.). A földhivatali (vagyis az államigazgatás hierarchizált rendszerében működő) jelenlegi ingatlan-nyilvántartás konzerválása mellett az IRM most egyébként azzal érvel, hogy a legutóbbi években végre megvalósult Magyarországon a gyors és megbízható telekkönyvi regisztráció. Már "nincs olyan jogalkotói szándék, amely alapján az ingatlan-nyilvántartás a bíróság közvetlen felügyelete alá kerülne" - olvasható a kódex legutolsó tervezetében.
Az elmúlt hónapokban ugyancsak sikerült felmelegíteni itthon az ingatlanok elbirtoklási ideje körül folyó régi vitát is. Az elbirtoklás köztudottan ingyenes tulajdonszerzést jelent: ilyen esetekben a birtokos pusztán azáltal juthat egy másik személy ingatlanához, hogy azt meghatározott időn keresztül szakadatlanul sajátjaként használta. A Ptk. legújabb verziója a jelenlegi 15 évről (Vékásék tavaly még ennek fenntartása mellett érveltek) 10 évre szállítaná le az időtartamot, visszaállítva ezáltal az 1960 és 2001 között érvényben volt elbirtoklási időt. A javasolt csökkentésnek legfeljebb csak az kölcsönöz sajátos pikantériát, hogy egy MSZP-delegált igazságügyi miniszter szorgalmazza a terminus lerövidítését, holott a szocialisták 2001-ben még történetesen 32 évre óhajtották felemelni a kérdéses időtartamot.
Egy klasszikus jogintézmény, a sajtó-helyreigazítás ügyében pedig fából vaskarikák előállításával látszik kísérletezni a törvényhozó. Azt a jelenlegi abszurd helyzetet, hogy az egymást vádoló politikusok állításaiért a nyilatkozatokat publikáló orgánumokon verik el a port időnként a hazai bíróságok (sajtó-helyreigazításra, sőt olykor kártérítésre is kötelezve az adott szerkesztőséget, kiadót), a Ptk. legfrissebb tervezete kétségkívül nemes szándékról árulkodó, ámde nem mindig könnyen kivitelezhető megoldással próbálja áthidalni. A törvényjavaslat szerint a nyilvános közszereplés során tett bírálatról korrekten tudósító médiumot ezentúl nem lehet helyreigazításra kötelezni, ha helyet ad a kritizált személy reflexiójának is. E konstrukció vitán fölül előrelépés a kódex tavalyi tervezetéhez képest, amely kísérletet sem tett a fenti ellentmondás kiküszöbölésére. Kérdés azonban, hogy nem maguknak a közszereplőknek kellene-e jótállniuk saját szavaikért, függetlenül attól, hogy a sajtó szóra tudja-e bírni órákon, netán perceken belül a megvádolt ellenérdekű felet.
BABUS ENDRE