percről percre

Percről percre: Gyurcsány ment, Bajnai jött

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

204 igen szavazattal, 8 tartózkodás mellett az Országgyűlés menesztette Gyurcsány Ferencet, és miniszterelnöknek választotta Bajnai Gordont, aki az MSZP és az SZDSZ támogatásával a harmadik köztársaság hetedik kormányfője lett. Immáron harmadszor fordult elő, hogy a négyéves parlamenti ciklust nem tölti ki a végrehajtó hatalom elsőszámú vezetője, de a kormányfőváltásra először kerülhetett sor konstruktív bizalmatlansági indítvány révén. A mai nap történései percről percre.

Most érkezett

Elveszett a békés jelleg. Igazoltatnak a Vértanúk terén

A rendőrök arra szólították fel a Vértanúk terénél összegyűlt tüntetőket, hogy ne álljanak ellen az igazoltatásoknak. A rendőrök arra figyelmeztették a demonstrálókat, hogy a rendezvény elveszítette békés jellegét. A helyszínen több százan gyűltek össze, köztük többen a Magyar Gárda egyenruháját viselik. Megérkezett Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselőjelöltje is.

Gyurcsány és Bajnai. Izgalmak Parlamenten belül és kívül. Kattintson a képre!
© Stiller Ákos
 

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7 8 9

Egy nőt beengedtek a Sándor-palotába

Egy nőt átengedtek a Sándor-palotát lezáró kordonon, őt egy rendőr vezeti a Köztársasági Elnöki Hivatal épületéhez. A rendőrség sorfallal gátolja meg a mintegy 500 tüntetőt abban, hogy az államfő hivatala elé jussanak - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói kedden kora este. Beszámolójuk szerint a vonulók közül az első néhány száz tüntető már megérkezett, de folyamatosan érkeznek az emberek. A tüntetők azt skandálják, hogy "Vesszen a kormány!", "Elnök úr, jöjjön ki!", "Demokráciát!", új választásokat követelnek és a székely himnuszt éneklik. A Dísz térre körülbelül 20-25 gój motoros érkezett, a tömeg nagy ovációval fogadta őket.

Kiszorították a tüntetőket az Alkotmány utcából

Kiszorították a tüntetőket a fővárosi Alkotmány utcából a Bajcsy-Zsilinszky útra, a Deák tér felé vezető egyik forgalmi sávon megbénult a közlekedés - jelentették az MTI tudósítói kedden kora este. A rendőrség lezárta az Alkotmány utcából nyíló összes mellékutcát, a tüntetőket pedig kiszorították a Bajcsy-Zsilinszky útra.

Újabb előállítások

Több előállítás van folyamatban - közölte a rendőrség kedden kora este, miután befejezettnek tekintette a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkán megtartott rendezvényt. A Kossuth téren és az Alkotmány utca torkolatánál maradt tömeg megpróbálta áttörni a kordont, különféle tárgyakat dobáltak a rendőrök felé - tartalmazza a Budapesti Rendőr-főkapitányság interneten közzétett közleménye. A rendőrség közlése szerint mivel a rendezvény elveszítette békés jellegét, a rendőrség befejezettnek tekintette azt. Az "ellenséges tömeg" az Alkotmány utca, illetve a kisebb utcák felé hagyta el a torkolatot.


A Külügyminisztériumban egyeztetett Balázs Péter

Balázs Péter
© Túry Gergely
A Külügyminisztérium legfelsőbb vezetésével egyeztetett Balázs Péter, Bajnai Gordon új kormányának külügyminiszter-jelöltje kedd délután, egyebek mellett szerdai parlamenti bizottsági meghallgatásával kapcsolatban - mondta Szentiványi Gábor, a tárca szakállamtitkára. 

Balázs Pétert szerdán az Országgyűlés európai ügyek, valamint a külügyi és határon túli magyarok bizottsága is meghallgatja. A miniszterjelölt kedden az MTI-nek azt mondta: csak bizottsági meghallgatása után nyilatkozik a sajtónak.

Orbán fegyelmezettséget kért a Fidesz-KDNP frakciótól

Orbán Viktor az MTI információi szerint fegyelmezettséget kért a Fidesz és a KDNP frakciószövetség képviselőitől a keddi parlamenti ülés előtt. Hangsúlyozta, hogy a két pártnak kormányképes erőként kell megjelennie. Az MTI fideszes körökből származó információi szerint ugyanis a frakcióülésen ötletként felvetődött például, hogy Hajdú-Bét ügyre utalva gágogjanak, mialatt Bajnai Gordon beszél, vagy fordítsanak hátat, de az is felmerült, hogy esetleg ne vegyenek részt az eskütételen.

Gárdaoszlatás az Alkotmány utcában

Az utcában maradtak - köztük a Magyar Gárda mintegy 300 egyenruhás tagja, akik kendővel takarták el arcukat és további, símaszkos demonstráló - dobálták a rendőröket, a rendőrség erre több alkalommal könnygázgránátot lőtt ki rájuk.

© MTI

Nem engedik a tüntetőket a Sándor-palota elé

Elzárták a Sándor-palotához vezető útvonalakat a rendőrök, sorfallal gátolják meg a tüntetőket abban, hogy az államfő hivatala elé jussanak - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói. A tudósítók beszámolója szerint a vonulók közül az első néhány száz tüntető már megérkezett, de folyamatosan érkeznek az emberek. A tüntetők azt skandálják, hogy "Vesszen a kormány!", új választásokat követelnek és a székely himnuszt éneklik.

Fricz Tamás, a tüntetés fő szervezője a Budai Várban
© MTI - Földi Imre

Molnár Csaba korrupcióellenes fellépést és karcsúsítást ígért

Korrupcióellenes fellépést és karcsúsítást ígért az állami szférában a kancelláriaminiszter-jelölt az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának keddi ülésén. Csökken az állami vezetők és a szervezeti egységek száma a kancellárián - mondta Molnár Csaba jelölti meghallgatásán.

A közbeszerzések terén tapasztalható korrupcióval szemben "hajthatatlanságot" ígért a jelenleg ügyvezető közlekedési miniszter. Molnár Csaba elmondta azt is, hogy válságkezelő kormánynál különösen fontos a gyors, azonnali döntéshozatal, ennek jegyében az új kormány a héten két ülést is tart, pénteken és vasárnap.

A bizottság szocialista, szabad demokrata többsége támogatta Molnár Csaba kancelláriaminiszteri kinevezését. A jelöltet 15 szocialista és egy szabad demokrata képviselő igen szavazatával támogatta, ugyanakkor 13 fideszes, illetve kereszténydemokrata nem támogatta.



A Vértanúk terén 50-60 tüntető maradt

Mintegy 50-60 tüntető néz farkasszemet a felsorakozott rendőrökkel a fővárosi Vértanúk terén, a szakadó esőben kedden késő délután. A többi mintegy 100-150 demonstráló kapualjakba, fák alá húzódott be az eső elől. Közben Gonda László, a rendezvény főszervezője folyamatosan beszél a téren maradtakhoz.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Hozzászólások