percről percre

Megvan a Fidesz-kétharmad - választási krónika percről percre

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Fidesz-KDNP pártszövetség a parlamenti mandátumok 68 százalékát megszerezve 263 képviselőt küldhet az új Országgyűlésbe. Az MSZP-nek 59, a Jobbiknak 47, az LMP-nek 16 mandátuma lehet, s egy független is bejutott a parlamentbe. A második fordulós részvételi arány 46,57 százalék volt.

Most érkezett

Vona megköszönte szavazóinak

A Jobbik elnöke megköszönte szavazóinak a 47 fős parlamenti frakciót, és gratulált az edelényi Molnár Oszkárnak is, aki pártja támogatásával mandátumot szerzett. Gratulált a győztes Fidesznek, majd elmondta, a Jobbik révén egy alulról építkező párt jutott be a parlamentbe. Vona óriási meglepetést ígér az országgyűlésben, "egyenes, őszinte, bátor és igaz" utat ígér. A négy legfontosabb feladatként az adócsökkentést, a kilakoltatás rémének megakadályozását, a közbiztonság megerősítését és elszámoltatást jelölte meg.

A szavazatok 99,22 százalékának összesítése alapján az új Országgyűlés összetétele a következőképpen alakul: a Fidesz-KDNP 262 mandátumot szerez, plusz a Fidesz-KDNP-MVMP szövetség is 1-et. Egyetlen független jelölt lesz, a Jobbik 47, az LMP 16, az MSZP pedig 59 mandátummal rendelkezik majd. Az MSZP-nek a részeredmények szerint két egyéni képviselője lehet, Tóth József (Bp. XIII. kerület) és Szanyi Tibor (Bp. XIII. kerület), előbbi előnye behozhatatlan. Az egyedüli független képviselő Molnár Oszkár (Edelény) lesz, aki a fideszes Daher Pierre előtt végzett.

Sólyom László köztársasági elnök a lehető legkorábbi időpontra kitűzi az Országgyűlés alakuló ülésének időpontját. Mint hozzátette, a jövő héten megkezdi erről a tárgyalásokat. Elemzők szerint május 10-én vagy 17-én lehet az Országgyűlés alakuló ülése, és május 20-a körül felállhat az új kormány. 

Az egyéni választókerületi eredményeit a valasztas.hvg.hu oldalon böngészhetik.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7 8 9

Angyalföldön Tóth József előnye behozhatatlan

Több mint kétezer szavazat Tóth József szocialista jelölt előnye Budapest 20. számú, XIII. kerületi  választókerületében 93,02 százalékos feldolgozottságnál, így győzelme gyakorlatilag biztosnak tekinthető. Tóth József (MSZP ) 54,24 százalékkal (10683 szavazat) áll az élen, a második helyen Spaller Endre (FIDESZ-KDNP ) 41,71 százalékkal (8215 szavazat), a harmadikon Vári György (LMP ) 4,06 százalékkal (799 szavazat).

Megérkeztek az LMP vezetői a párt irodájába

Az LMP választmányának több tagja, többek között Schiffer András, Szabó Tímea, Szabó Rebeka, Mile Lajos, Tordai Bence, Ivády Gábor, valamint a párt kampányfőnöke, Karácsony Gergely is megérkezett a párt központi irodájába.

Lendvai megy

Lendvai Ildikó lemond pártelnöki posztjáról és a pártelnökség is felajánlja lemondását - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit az MSZP elnöke tartott.

A Vörösmarty téren fideszes szimpatizánsok üdvrivalgással fogadták Lendvai bejelentését. "Elkúrtad!" - kiabálták többen. Lassan egébként megtelik rajongókkal a Vörösmarty tér fele - jelentette tudósítónk. Megjelent Tőkés László és Járai Zsigmond is, nemsokára pedig Orbán Viktor beszél.

Sólyom megérkezett

Nem sokkal este fél 9 után megérkezett az Országos Választási Központba (OVK) Sólyom László köztársasági elnök. Az OVK-nak az Önkormányzati Minisztérium Roosevelt téri épülete ad otthont az országgyűlési képviselő-választáson. Sólyom László részt vesz a hamarosan kezdődő sajtótájékoztatón, ahol a bejelentés szerint 20 óra 50 perctől az országgyűlési képviselő-választás második fordulójának eredményeit ismerteti az Országos Választási Iroda.

Még versenyben a Fidesz képviselőivel

Budapest 19-es és 20-as körzetének eredményeit kövesse a http://valasztas.hvg.hu/ oldalon! Szanyi Tibor vs Szalay Péter, illetve Tóth József vs Spaller Endre. Molnár Oszkár független képviselő az edelényi körzetben valószínűleg megnyeri a csatát a Fidesz jelöltjével szemben.

Szekerestől nem lehetett kérdezni

Negyed kilenc körül Szekeres Imre elnökhelyettes, honvédelmi miniszter állt ki az újságírók elé.

Kósa Lajos is felszólalt

Ez egy egészen fantasztikus este, örülök, hogy mások is bejutottak a parlamentbe, de még jobb, hogy a Fidesz alakíthat kormányt - mondta a Vörösmarty téren Kósa Lajos debreceni polgármester. Igyekszünk méltók lenni a bizalomra - tette hozzá.

Nagyítás-galéria a választás éjszakájáról

Képösszefoglalónk a választások második fordulójáról: a pártok központjában jártunk.

MSZP: demokrata párt-e a Fidesz?

A szóvivő szerint a Fidesznek vannak olyan lépései, amelyek arra utalnak, hogy nem demokrata pártról van szó; ilyen például a Kubatov-forgatókönyv.

1 2 3 4 5 6 7 8 9