Megkezdődött az apadás, de a veszély még nem múlt el – árvíz percről percre
Utolsó frissítés:
Vízben áll a Bódva völgye, házak dőlnek össze Edelényben, Szendrőn és a vízzel teljesen elborított Felsőzsolcán. Óriási vizet hoz a Hernád, és egyre több utat kell lezárni a Duna elől is.
Most érkezett
Életveszélyes épületek
A felsőzsolcai mentési munkálatok során több veszélyessé vált lakóháznál azt tapasztalták a tűzoltók, hogy lakók tartózkodnak az épületekben. A statikailag meggyengült, megrogyott épületekbe visszatérni életveszélyes, ezért az értékeiket csak tűzoltói felügyelettel menthetik a helyiek - közölte a tűzoltóság, arra kérve mindenkit, hogy keressék a tűzoltókat személyesen, vagy értesítsék szándékukról a miskolci polgármesteri hivatalban felállított tűzoltósági központot.
Kérhetnek segítséget a 105-ös telefonszámon is. Az éjszaka folyamán és hétfő délelőtt a miskolci tűzoltók további harminc lakost mentettek ki otthonukból Felsőzsolcán. A vízszint valamelyest csökkent, mivel több helyen átszakították a gátat, de még így is vannak olyan utcák, ahol másfél méteres víz áll. A miskolci tűzoltók eddig 34 összedőlt lakóházról tájékoztatták a központot, de ez a szám nagy valószínűséggel növekedni fog.
Továbbra is tucatnyi települést zár el az víz a külvilágtól Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az árvízi védekezésben mintegy húszezren vesznek részt, az árvíz gondot okoz a távolsági és a helyi közlekedésben is. Az országban 1330 kilométer hosszon van harmadfokú, vagy rendkívüli árvízi védekezés az országban. Országosan a kitelepítettek száma 5050-re emelkedett, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 4502-re.
Percről percre
Románia újabb 500 ezer homokzsákot adományoz Magyarországnak
Románia több mint 166 ezer euró értékben küld Magyarországnak vissza nem térítendő gyorssegélyt - jelentette be Bukarestben Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter. A hétfői kormányülést követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő, az árvíz sújtotta Magyarország támogatását kezdeményező tárcavezető elmondta: az első gyorssegélyt május 30-án hagyták jóvá, akkor 200 ezer homokzsák küldéséről döntöttek. Azóta Magyarország helyzete súlyosabbá vált - mondta Borbély László -, ezért a hétfői kormányülésen további 300 ezer zsák adományozásáról fogadtak el határozatot.
Csknem négyezer kitelepített
Már csaknem négyezerre emelkedett az árvíz miatt kitelepítettek száma az országban; jelenleg tizenkét megye 265 településén védekeznek az ár ellen, a helyzet továbbra is a Sajó és a Hernád mentén a legkritikusabb. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára rendkívüli tanévzárás elrendelését kérte az árvízzel sújtott borsodi települések jegyzőitől. Hétfő reggel óta újabb 170 ember kényszerült elhagynia otthonát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, így a kitelepítettek száma csak az északi megyében 3770-ra nőtt - közölte Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője az MTI-vel.
Tíz méter felett tetőzik a Tisza Szolnoknál
A Sajón és a Hernádon eddig nem látott árhullám vonul le, a legfrissebb számítások szerint emiatt Szolnoknál tíz méter felett tetőzik majd a Tisza; ha a szükség úgy hozza, az egyéb védekezési lehetőségek mellett megnyitják a tiszaroffi szükségtározót is - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője hétfőn Szolnokon. A szolnoki tetőzés a mostani hétvégén, vagy a jövő hét elején következik be, s legalább három hétig nyolc méter feletti vízállás lesz a Tiszán - mondta Lovas Attila vízügyi igazgató a sajtótájékoztatón.
Ongán homokzsák-feltöltő központ van
A Felsőzsolca melletti Ongán homokzsák-feltöltő központot alakítottak ki, helikopterrel hordják innen a közelben lévő, de a víztől közúton megközelíthetetlen Ócsanálosra (ami Onga külső, Hernád mellett fekvő része) a homokot. A helikopter hárompercenként fordul.
Harmadfokú készültség Pest megye északi részén
Harmadfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget hétfőre virradóra Pest megye északi részén, de egyelőre nincsenek komoly gondok, rendben és szervezetten folyik a védekezés – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A régió folyói mentén még mindig lassú vízszintemelkedést tapasztalnak, a tetőzés estére, vagy keddre várható.
Az országban 265 településén kell védekezni
Tizenkét megye összesen 265 településén védekeztek, illetve védekeznek az árvíz ellen; a hazai folyók mentén 3.088 kilométer hosszon van védelmi készültség - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hétfő délelőtt. Napközben az országban 23 145 - közülük Borsodban 18 525 - ember vesz részt a védekezésben. A kitelepítettek száma a reggeli adatok szerint 68 településén meghaladta a 3700-at, ebből 51 település és csaknem 3600 ember borsodi - olvasható a tárca közleményében.
Megszűnik az árvízvédelmi készültség a Kettős-Körösön
Már hétfő délutánra megszűnhet az árvízvédelmi készültség a Kettős-Körösön, miután a folyó vízgyűjtő területein nem hullott újabb csapadék - közülte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. A tájékoztatás szerint hétfőre virradóra tetőzött a Sebes-Körös, és a Hortobágy-Berettyó is rövidesen eléri a legmagasabb vízszintet. A Berettyó és a Hármas-Körös még gyengén árad.
Este tetőzik a Duna Budapestnél
A folyó vízmagassága a fővárosnál reggel kilenc órakor 814 centiméter volt, az éjfélihez képest 13 centiméterrel emelkedett a vízszint, este 820 centit várnak.
Lezárták a 12-es utat Vác és Verőce között
Lezárták a forgalom elől a 12-es út Vác és Verőce közötti szakaszát hétfő délelőtt a Duna áradása miatt - közölte a rendőrség. Az autósokat arra kérik, hogy a régi verőcei utat vegyék igénybe.