Nagyarányú győzelmet aratott a Fidesz-KDNP – választás percről percre
Utolsó frissítés:
A Fidesz-KDNP elsöprő győzelmet aratott: a budapesti kerületek négyötödében, míg a megyei jogú városok 95 százalékában állított polgármestert a vasárnapi önkormányzati választásokon.
Most érkezett
Eger első embere is marad a helyén
Ismét Habis Lászlót (Fidesz-KDNP) választották Eger polgármesterévé.
A Fidesz-KDNP elsöprő győzelmet aratott: a budapesti kerületek négyötödében, míg a megyei jogú városok 95 százalékában állított polgármestert, Budapest főpolgármestere pedig Tarlós István (Fidesz-KDNP) lett. A megyei közgyűlések mindegyikét e pártszövetség politikusai irányíthatják a vasárnapi önkormányzati választások eredménye alapján.
A tízezer főnél nagyobb lélekszámú települések közül csak néhányban győztek a szocialisták: Szeged, Makó, Ajka, Tiszaújváros, Kazincbarcika, Szentes, Ercsi, Dombóvár, Dorog, Polgár, Répcelak és Celldömölk tartozik ezek közé.
A valamivel több mint nyolcmillió választópolgár közül vasárnap mintegy 3,6 millió szavazott. A mostani 46,53 százalékos arányt csak a 2002-es és a 2006-os választási részvétel haladta meg.
Percről percre
Két polgármestere már biztos van a Jobbiknak
A két település közül a fontosabb Tiszavasvári, amelynek lélekszáma 10 ezer fő feletti, itt 80%-os feldolgozottság mellett Dr. Fülöp Erik a szavazatok 51,47 százalékát szerezte meg - írja gyorsjelentésében a Political Capital. A másik település, ahol várhatóan a Jobbik nyer, a Vas és Zala megye határán fekvő, alig 200 lelkes Hegyháthodász, ahol Dervalics Roland 100 százalékos feldolgozottságnál a voksok 70,91 százalékát kapta.
Veszprémben Porga Gyula győzött
Porga Gyulát (Fidesz-KDNP) választották Veszprém polgármesterévé.
Zalaegerszegen is Fidesz-KDNP-jelölt lesz a polgármester
Zalaegerszeg polgármesterévé Gyutai Csabát (Fidesz-KDNP) választották.
Kósa nyert
Kósa Lajost (Fidesz-KDNP) választották Debrecen polgármesterévé
Páva újrázott
Ismét Páva Zsoltot (Fidesz) választották Pécs polgármesterévé.
Ha Szolnok, akkor Szalay
Újra Szalay Ferenc (Fidesz) lett Szolnok polgármestere.
Hol vannak a radikálcelebek?
Az újságíróknak fenntartott teremben nincsenek olyan Jobbikhoz kötődő közismert figurák, aki karakterükkel színesíteni tudnák az eseményt - ahogy tették ezt az előző választásokon, így a várakozás meglehetősen unalmasan telik. Budaházy György igazoltan van távol, de hol van például Potyka bácsi vagy Dobos Attila, az Éljen Magyarország című, nagy sikerű YouTube-sláger szerzője? Esetleg az országot tavasszal Szegedi Csanáddal végighaknizó, majd a Magyar Szigetről elűzött, a Szentkorona rádió által hisztisnek nevezett FankaDeli? A radikálcelebek vagy el sem jöttek ma este, vagy a pártpolitikusok különtermében vannak. Persze nem ez az egyetlen rejtély itt ma este. Legalább ennyire érdekes, hogy miért van karabiner a biztonsági őrök (gárdisták) mellényén?
Lendvai a nemzeti visszafogásról beszélt
A forradalmi energiák felszabadítása helyett azok elapasztása történt - mondta Lendvai Ildikó az MSZP-székházban az alacsony választási részvételre utalva, hozzátéve: nemzeti összefogás helyett nemzeti visszafogás van.
Ismét előkerült a péniszpumpa-téma a Jobbiknál
Murányi Levente, a Jobbik alelnöke szerint amíg az országgyűlési választási kampányban a jobboldali médiumok és a kereskedelmi televíziók kizárólag a párt körüli botrányokra figyeltek, a most véget ért kampány lassú, fáradt és csendes volt. "Fiatalok legénybúcsún egy péniszpumpát kipróbálnak virslivel, amikor a maligán már megfelelő szinten van, mi ebben az olyan borzasztó bűn? Demszky Gábor tolvajlásai hol vannak ehhez képest?" - fogalmazott egy jobbikos országgyűlési képviselőről korábban megjelent fotóra utalva, majd hangsúlyozta: áprilisban a párt körüli botrányok miatt nem tudtak a szocialisták előtt végezni, most azonban minden esélyük megvan erre.