Narancsbárók és földmutyik a T. Házban
Utolsó frissítés:
Az Országgyűlés mai ülésén dönt arról, megtartsák-e a népszavazást az LMP által feltett négy kérdésben. A képviselők emellett szavazhatnak a további afganisztáni magyar katonai szerepvállalásról és a katasztrófavédelmi hozzájárulás eltörléséről is. Az interpellációk során a Jobbik és az LMP is előveszi a földügyeket és a „narancsbárókat”. Percről a percre a parlamentből.
Most érkezett
Pálffy István az eladósodott emberről beszélt
Pálffy (KDNP) szerint az "eladósodott ember egészen más, mint a homo sapiens". Azt mondta, hogy a neoliberalizmus fő célja nem az ember, hanem a piac szabadsága. Adósok és hitelezők osztálya van a társadalomban - szögezte le a volt televíziós műsorvezető.
Percről percre
Fazekas szerint minden rendben van
Fazekas Sándor agrárminiszter a jobbikos képviselő szavaira reagálva elmondta, hogy a földhaszonbérleti pályázati rendszer "átlátható, világos és eredményes". Nem állítják le a pályázatot - közölte. "Mi megvédjük a családi gazdálkodókat!" - jelentette ki, hozzátéve: csak földműves lehet a földhasználó. Föld önbevallási törvényre tesznek javaslatot, mondta. A
Magyar Tamás az állami földosztásról
A jobbikos képviselő szerint felháborító, hogy 2012-ben olyan pályázatok létezhetnek, ahol a döntés indokait a vesztesek nem ismerhetik meg, jogorvoslati lehetőségeik sincsenek. Utalt arra, hogy a kormánynak takargatnivalója van ezekben az ügyekben. Bírálta az MSZP-t is, amiért az ő kormányzásuk idején olaszok kaptak meg állami földeket. Szerinte a vidék lecsúszott. Nyerges Zsolt, Csányi Sándor, Leisztinger Tamás nagyvállalkozók neveit említve mondta azt: gyarmat vagyunk, utalva arra, hogy az említett vállalkozók vitték el a támogatások nagy részét.
Fónagy nem nevezte meg a "pasast"
Fónagy János államtitkár azt mondja, nem nagyon tudta követni Jávor Benedek logikáját. A videót "politikai kukkolásnak" nevezte, az LMP szerinte árnyékra ugrott. Fónagy szerint a videón szereplő "pasas" nem a Fejlesztési Minisztériumnál dolgozik. Az államtitkár szerint a "jóember szamárságokat" beszélt a "kalózfelvételen", amit nem úriemberek felvettek. Fónagy szerint a Fidesz nem akarja bezárni a vasútvonalakat, nem rombolja, hanem építi. De az MSZP rombolta szerinte.
Jávor: ez a MÁV őszödi beszéde
Bátor szakszervezeti akciónak köszönhető, hogy kikerült a "MÁV őszödi beszéde" - mondta az LMP-s Jávor Benedek, utalva arra, hogy egy nyilvánosságra került videó szerint a kormány vasútvonalakat zárna be, csak megvárják, hogy ezt rá lehessen fogni az IMF-et. Beszélt a Közgépről is, utalva a korrupcióra. Szerinte ha a vasútbezárásoknál nem szakmai szempontok alapján döntenek, hanem az alapján, hogy a Fideszhez közeli nagyvállalkozók jól járjanak a felújításokkal. Jávor arra kérte a képviselőket, hogy támogassák a MÁV-val kapcsolatos vizsgálóbizottság felállítását.
Cséfalvay szerint ez a két év
Cséfalvay szerint a kormány stabilizálta a költségvetést és tudja tartani a 3 százalékos hiányt. Szerinte ez segíti majd elő a gazdasági növekedést, nem az, hogy a tartalékokhoz nyúlnak.
Józsa azt szeretné, ha jobb belátásra bírnák Orbán Viktort
Mármint a fideszes képviselők. Józsa azt szeretné, ha a költségvetési tartalékot is felhasználná a kormány. Józsa szavaira Cséfalvay Zoltán államtitkár reagált, szerinte az MSZP javaslatával csak azt lehetne elérni, hogy 3 százalék fölé menne a hiány.
Józsa István az elmúlt két évről
Ment-e a Fidesz által az ország elébb? – kérdezte az MSZP-s Józsa István, majd válaszolt is: nem. Szerinte ez a kétéves kormányzás tényszerű eredménye, így aki ma csak „nyolcévezni” tud, az a saját hibáját ismeri el. Feldúlták a fideszesek az állam jogbiztonságát, ami gazdasági károkat is okoz szerinte, mert a befektetők elfordulnak az országon. Orbán Viktor szerinte pávatáncot jár, a gazdaságot ide-oda rángatja. Szóvá tette, hogy a forint árfolyamát is bedöntötték.
Orbán várhatóan nem beszél
Mivel múlt héten válaszolt a kérdésekre, ezért a kormányfő várhatóan nem szólal fel.
Napirend előtt felszólalások
A parlament hétfőn a megszokott időben, 13 órakor kezdi munkáját napirend előtti felszólalásokkal, amelyet az interpellációs időszak követ.