Több száz diák vonul a fővárosban - percről percre
Utolsó frissítés:
A délután négy órakor kezdődő, az ELTE lágymányosi kampuszán tartott hallgatói fórum után a tüntető diákok úgy döntöttek, a Petőfi hídhoz vonulnak, és elfoglalják. A demonstrálók végül a Kossuth térre mentek, ahol felolvasták követeléseiket, majd a Lánchídhoz mentek.
Most érkezett
Szegeden mintegy kétszáz diák tüntet a kormányhivatalnál
A szegedi hallgatók a törvényeket betartva folytatják a demonstrációt – jelentette ki Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hallgatói önkormányzatának elnöke hétfő este a Csongrád megyei kormányhivatal épülete előtt.
Az SZTE auditórium maximumában tartott nyílt fórumot követően mintegy kétszáz hallgató átvonult a Csongrád megyei kormányhivatal épületéhez, hogy csatlakozzon társaihoz, akik még délben kezdtek tiltakozó akciót ott.
Török Márk a hallgatókhoz szólva hangsúlyozta, csak akkor érhetik el céljaikat, ha a törvényeket betartva képviselik érdekeiket. A szegedi hallgatói önkormányzat ezért a Hallgatói hálózat helyi csoportjával együtt kedden eldönti, hol kezdenek újabb tiltakozó akciókat.
Az épület előtt összegyűltek közül húszan csatlakozhattak azokhoz a hallgatókhoz és oktatókhoz, akik délben kezdtek ülősztrájkot a kormányhivatal aulájában. A demonstrálók a földre telepedtek le, lábuknál egy hosszú lánccal összekötve. Többüknél transzparensek láthatók többek között „10480 állami finanszírozott hely. Nem. Nem engedünk a kormánynak” felirattal.
Polner Eörs, a kormányhivatal főigazgatója azt követően, hogy munkatársaival bundás kenyeret és forró teát osztott a fiataloknak, az MTI-nek elmondta: vendégként tekintenek a tiltakozó hallgatókra, akik alapvető, alkotmányos jogukkal élnek.
A főigazgató közölte: a hivatal épületében reggel 8-tól este 8-ig van ügyfélfogadás, de 24 órás portaszolgálat üzemel, így a hallgatók a Kormányablak zárását követően is maradhatnak
Percről percre
Rendőri felvezetést kaptak
Rendőri felvezetéssel vonulnak a diákok. Lassan az Alkotmány utcához érnek.
Dobosok csatlakoztak
A menethez dobosok csatlakoztak, akik az "Egyetem a miénk" rigmust dobolják ki.
Az Astoriát is megbénították
A vonulás miatt az Astoriánál is megbénult a forgalom. A diákok azt skandálják, "az egyetem a miénk".
Nem engedik ki a bölcsészlányokat az egyetemről
Már a Múzeum körúton, az ELTE bölcsészkar épülete előtt tart a diákok felvonulása - jelentette tudósítónk. Az egyre duzzadó tömeg próbálja csatlakozásra bírni a bölcsészeket. Úgy tudjuk, a portás bezárta a Múzeum körúti egyetemkert kapuját, és nem engedett ki néhány bölcsészlányt.
A szegedi dékánok és a rektor is ott volt a hallgatók fórumán
A felsőoktatási keretszámok tervezett változása miatt összehívott nyílt fórumon részt vett az Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szinte valamennyi dékánja és az intézmény rektora, Szabó Gábor akadémikus is.
A hallgatói fórumon érdemi egyeztetést követeltek a felsőoktatás jövőjéről.
"Gyertek velünk"
Már az Astória közelében jár a tömeg.
A Kálvin térnél járnak
Tudósítónk azt mondta, hogy a szervezők arra buzdítják a hallgatókat, hogy szóljanak ismerőseiknek, hogy tartsanak velük. A rendőrség továbbra is biztosítja a demonstrációt.
Milla: vigyenek forró teát a tüntetőknek!
Az Egymillióan a sajtószabadságért (Milla) a Facebook-oldalán közölte, a Kossuth térre várnak mindenkit a diákok, a Humán Platform aktivistái pedig már főzik a teát, hogy kivigyék a tüntetőknek.
"Te is vigyél valamit, hogy kitartsanak!" - szólított fel a Milla a Facebookon.