Piros riasztás van több megyében hófúvás miatt - percről pecre
percről percre

Piros riasztás van több megyében hófúvás miatt - percről pecre

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Piros szintű riasztás van érvényben péntek éjfélig a hófúvás miatt Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas, Zala és Somogy megyében. Ezeken a helyeken magas hótorlaszokat emelhet az erős szél. Ugyancsak erős hófúvás miatt másodfokú, narancssárga figyelmeztetést adtak ki péntek éjfélig Baranya, Bács-Kiskun, Tolna, Fejér és Komárom-Esztergom megyére. A katasztrófavédelem és a Magyar Közút azt kéri: Nyugat-Dunántúlon senki ne induljon útnak. Több megyében elzárt települések is vannak. Sok a baleset, ami még jobban megnehezíti a közlekedést. A hvg.hu percről percre követi az eseményeket.

Most érkezett

Hiába kotorják el a havat, a szél visszafújja

Horvát László a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas megyei igazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy megfeszített erővel dolgoznak a gépekkel, a viharos szél azonban folyamatosan visszafújja az útra a már eltakarított havat. A helyzet percről percre változik. Több gépet kaptak kölcsön más megyék igazgatóságaitól, ezek is megállás nélkül dolgoznak. Minden erővel próbálják fenntartani a közutak járhatóságát, de azt tanácsolják, hogy csak az induljon útnak, akinek feltétlenül fontos - tette hozzá.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
4 5 6 7 8 9 10

Szülő nő előtt vágtak utat a hóban a közutasok

Vas megyében Nemesbődnél egy szülő nőt szállító mentőautó csak nagyon nehezen tudott előrejutni, előtte hómaróval vágtak utat a közutasok - tájékoztatott a mentőszolgálat vasi diszpécsere.

Betemette a hó? Küldjön fotót!

Ha Önnél is ömlik a hó és van kedve lefotózni, küldje el képét az ugyelet@hvg.hu email címre, hogy megoszthassa olvasóinkkal!

Kiterjesztették a piros riasztást

Vas megye teljes területe mellett már Győr-Moson-Sopron, Zala és Somogy megyére is piros színű riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat a hófúvás miatt. Veszprém megye egy részén szintén harmadfokú riasztás van.

20 centi friss hó eshet ma Baranyában

Húsz centiméternyi friss hó hullhat le pénteken Baranya megyében, az erős szél magas hótorlaszokat emelhet.

Újabb három út vált járhatatlanná

A 8412-es, a 8406-os és a 8416-os út járhatatlan Kemenesszentpéter és Vas megye, Kemeneshőgyész és Vas megye, valamint Malomsok és Csikvánd között, de elzárt település nincs. Veszprém megye alsóbbrendű útjai általában nehezen járhatók.

Szabad az út Nagyvázsonynál

Feloldották a baleseti helyszínelés miatt a Veszprém-Tapolca útvonalon Nagyvázsonynál elrendelt útzárat - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője péntek reggel. Gaál Csaba korábban elmondta: a 7301-es számú úton Nagyvázsonynál csúszott össze egy autó és egy busz. A balesetben egy ember sérült meg.

Többfelé késnek a vonatok

A havazás és az erős szél miatt több vonalon nehezebb átállítani a váltókat, emiatt fennakadások vannak a vasúti közlekedésben. Húsz-huszonöt perces késéssel közlekednek a vonatok Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyében - közölték a Mávinformtól péntek reggel.

Szinte országos lehet a havazás

Négy falut elzárt a hó

Több település nehezen megközelíthető Vas megyében, Acsádot, Meszlent, Salköveskutat és Vépet teljesen elzárta a hó a külvilágtól.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 86-os főút Szombathely és Hegyfalu között, valamint a 84-es számú főút Hegyfalutól Sopron irányába jégbordás, hóátfúvásos, alig járható. A rendőrök a kamionokat Szombathelyen, Hegyfalu belterületén és Répcelak térségében félreállítják.

1
4 5 6 7 8 9 10