Tüntetők várták Orbánékat - percről percre
Utolsó frissítés:
Ellenzéki tüntetők várták Orbán Viktort és a Fidesz-KDNP pártszövetség képviselőit Gyulán, ahol a két kormánypárt közös frakcióülést tart.
Most érkezett
Már népzene szól a békemeneteseknek
A Kossuth téren a Quimbyről áttértek a népzenére.
Percről percre
Orosházáról is érkeznek ellenzékiek
Akkora már az elégedetlenség, hogy különösebb szervezés sem volt szükséges, az emberek mozdulnak maguktól. Sok orosházi lesz Gyulán a Fidesz elleni tüntetésen – mondta az infooroshaza.hu szerint Varga Zoltán MSZP-s képviselő.
Megjött Bayer Zsolt
Megjelent a gyulai kormánypárti demonstráción Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap újságírója is. A beol.hu Békés megyei híroldal egyik olvasója Bencsik András szervezőt, a Demokrata főszerkesztőjét is látni vélte a helyszínen.
Erdélyből is érkeztek békemenetesek
A békemenetes transzparensek feliratai szerint érkeztek tüntetők Szolnokról, Békéscsabáról, Egerből, Túrkevéről és a határon túlról, Nagyváradról is.
"Viktor, tarts ki, veled vagyunk!"
Transzparenseket is hoztak a békemenetesek, a feliratok között látni "A nemzet a kormány mellett!" és "Mi a békét hoztuk Gyulára, az MSZP a gyűlöletet!" jelmondatot is.
Megérkezett Csizmadia László, a Békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke is, aki a sajtónak nyilatkozik, kihangosítás is van, a résztvevőknek Quimbyt játszanak a hangszórókból.
Már százan lehetnek a békemenetesek
Gyulán a Kossuth téren már gyülekeznek a Békemenet tagjai, több busz is érkezett, a helyszínen munkatársunk fél órával a délután 4 órára meghirdetett demonstráció előtt már hozzávetőleg száz kormánypárti tüntetőt látott. Sok a rendőr, minden sarkon 4-5-en állnak.
Orbán-maszkban várják Orbánékat
Orbán-maszkban tiltakoznak majd az ellenzékiek a Fidesz-KDNP-frakcióülés holnapi első napján Gyulán - közölték a szervezők korábban a beol.hu Békés megyei híroldal szerint.
Rogán: nem lesz téma az IMF, se a 13. havi nyugdíj
A Magyar Nemzetnek Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta, a háromnapos gyulai frakcióülésen tárgyalnak az alaptörvény módosításáról és a választási eljárási törvényt érintő kérdések lezárásáról és a rezsicsökkentésről is. A frakcióvezető a lapnak arról is beszélt, hogy a kormányon belül nem merült fel a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetése. Az IMF-hiteltárgyalás témája várhatóan nem fog felmerülni a frakció plenáris ülésén - olvasható az interjúban.
Vitára számítottak a fideszesek
Az oktatás államosítása okozta botrányok, az uniós pénzek kifizetésének csúszása, a kormányzati szándék ellenére nem csökkenő rezsi, a sok konfliktust kiváltott földtörvény – ezekben a témákban számítottak korábban jelentős vitára a gyulai frakcióülésen a hvg.hu kormánypárti forrásai.