Hídfoglalás nélkül vonultak a diákok
Utolsó frissítés:
Vonulással tiltakoztak a hallgatók hétfő este a felsőoktatási átalakítások ellen. Az ELTE BTK Múzeum körúti épületében gyülekező diákoknál megjelentek a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai, akikkel végül megállapodtak, hogy hidat nem foglalnak, csak áthaladnak rajtuk. A menet a Petőfi hídon vonult át Budára, majd negyed kilenc körül a Szabadság hídon keresztül visszaérkezett az ELTE BTK-hoz, ahol a résztvevők folytatják a fórumozást.
Most érkezett
Budára ért a diákok menete
Átért a Petőfi hídon Budára a diákok menete - jelentette tudósítónk. A menet elfoglalta a felső, majd az alsó rakpartot is. Még mindig mintegy háromszázan vannak, és rengeteg a rendőr, illetve a rendőrautó. Úgy tudjuk, hogy a tiltakozók a Szabadság hídon keresztül készülnek visszavonulni az ELTE BTK-hoz.
Percről percre
Sikerült feljutni a Petőfi hídra
A diákok menete már a Petőfi hídon halad Buda felé, egy sávot foglalnak el. A rendőröknek nem sikerült a járdán tartani a vonulókat
Rendőrsorfalt vontak a hídra igyekvő diákok elé
Sorfallal próbálták megakadályozni a rendőrök, hogy a diákok a 2-es villamos Boráros téri megállójából, a Petfő híd alól a lépcsőn keresztül feljussanak a hídra, de a tüntetők egymásba kapaszkodva mégis feljutottak a lépcsőn a 4-6-os villamos megállójába. Innen a rendőrök a Buda felé tartó járdára próbálták terelni a tüntetőket a villamossínekről és az úttestről.
Közelednek a Petőfi hídhoz
Lassan a Boráros térre érnek a tüntetők.
"Váltsuk le a HÖK-elnököt!"
Hangosbemondón közölték a tüntetőkkel az Index információját, amely szerint az ELTE-BTK HÖK-elnöke "felnyomta" a diákokkal szimpatizáló és emiatt az óráikat elhalasztó tanárokat a rektornál. A bejelentést hangos fújolás követte, voltak, akik azt kiabálták, "váltsuk le a HÖK-elnököt!".
Eldőlt: a Petőfi híd felé mennek
Eldőlt a vonulók dilemmája: a Petőfi híd felé vonulnak. A rendőrség megpróbálja egy sávban tartani a tüntetőket, de a másik sávban így is feltorlódtak a járművek.
Kövér lemondását követelik
"Kövér László mondjon le!" - skandálja a tömeg, amely éppen a Czuczor utcába fordult be.
Még mindig a Ráday környékén tartanak
Szinte körbe-körbe halad a menet, most éppen a Lónyay utcában járnak. Tudósítónk szerint a rendőrök megpróbálják a járdára felterelni a diákokat.
Cikk-cakkban folytatják a Ráday utcáról
Cikk-cakkban vonul a tömeg, a Ráday utcáról egy szűkebb mellékutcába, a Mátyás utcába fordultak. "Szabad ország, szabad egyetem!" - skandálják a résztvevők.