Komoly árvízi helyzetre készülnek a Dunán – percről percre
Utolsó frissítés:
A 2002-es rekordnagyságú árhullámhoz hasonló lehet a helyzet az idén, kormány 4 millió homokzsákkal és több ezer emberrel készül a védekezésre. Kedden délig kiürítik a Római partot, és tilos lesz megállni a budapesti rakpartokon. A gátakat már építik Leányfalun és Szentendrén is, a Pest megyei települések pedig már megkapták a homokzsákokat. Az Észak-Dunántúlon már másodfokú a készültség, de ismét özönvízszerű eső miatt adott ki figyelmeztetést az OMSZ. Ausztria, Németország, Csehország és Szlovákia is szenved, katasztrófariadót rendeltek el. Kövesse a magyar és európai árvízhelyzetet percről percre a hvg.hu-val!
Most érkezett
Pénteken tetőzhet a víz a Szigetköznél
Németh József regionális vízügyi igazgató tájékoztatása szerint a Szigetköznél várhatóan pénteken, szombaton tetőzhet a folyó. Az ár az alsó-ausztriai Kienstocknál kedden tetőzik, ezt követően tudnak majd pontosabb előrejelzést adni a várható hazai folyamatokra.
Percről percre
Tájékoztatót tart a kormányszóvivő
Az árvízhelyzettel kapcsolatban délelőtt 11-kor Giró-Szász András kormányszóvivő is sajtótájékoztatót tart Molnár Bélával, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjével.
Bakondi: már 400-an dolgoznak a gátakon
Bakondi György országos katasztrófavédelmi igazgató hétfő reggel Győrben azt mondta, 2002-es rekordárvíz szintjén, esetleg annál is magasabban tetőzhet a Duna a mostani árhullám során. Hozzátette, időarányosan a Győr-Moson-Sopron megyei védekezésben részt vevő szervek minden feladatot teljesítettek, jelenleg mintegy négyszáz ember dolgozik a gátakon.
Ausztriába utazna vonattal? Nem érdemes elindulni
A Budapest–Innsbruck–Zürich útvonalon járó Wiener Walzer nemzetközi vonatot nem közlekedtetik, a Németországba közlekedő vonatok jelentős, 100-120 perc késéssel, kerülő úton át haladnak osztrák és német területen. Az osztrák vasút (ÖBB) tájékoztatása alapján kérik az utasokat, hogy aki teheti, halassza el ausztriai, illetve németországi és svájci utazását.
Evakuálják az állatokat is Prágában
Több ezer embernek és például a prágai állatkert lakóinak is el kellett elhagynia az otthonát Csehországban hétfőre virradó éjszaka az áradások miatt. Országszerte mintegy ötven helyen harmadfokú, tehát a legmagasabb árvízkészültség van érvényben.
Katasztrófariadó több németországi településen
Bajorország, Baden-Württemberg, Türingia és Szászország egyes térségeiben magasabb árhullám fenyeget, mint 2002-ben, az évszázad árvizeként számon tartott katasztrófa idején. A bajor kormány válságstábot alakított, amely hétfő délelőtt kezdi meg a munkát.
A legsúlyosabb helyzet a bajor-osztrák határon fekvő Passauban alakult ki, ahol három folyó, a Duna, az Inn és az Ilz találkozik. A Duna árhulláma már vasárnap este meghaladta a 2002-ben regisztrált 10,8 métert, és hétfő reggelre elérte a 12 méter. A történelmi városrészt már csak hajóval lehet megközelíteni.
Újabb megállót hagynak ki a BKK-hajók
A Duna magas vízállása miatt a D11-es és a D12-es hajójáratok nem állnak meg a Szent Gellért tér kikötőben – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán hétfőn.
Megközelítheti a Duna a 2002-es hazai rekordot
A Duna felső-magyarországi szakaszán a 2002-ben levonult, rekordnagyságú árhullámhoz hasonló lehet a helyzet az idén – állapította meg a vízügyi szolgálat Országos Műszaki Irányító Törzse (OMIT), miután vasárnapi ülésén elemezte a legfrissebb meteorológiai előrejelzéseket.
Megismétlődhet az évszázad német árvize
Szászországban és Kelet-Thüringiában több településen is katasztrófahelyzet állt elő a renkívüli esőzések miatt. A helyzet különösen a Zwickauer, a Freiberger Mulde és a Weisse Elster folyók közelében, valamint Lipcse környékén kritikus, helyenként megkezdődtek az evakuálások. A nyilvános intézmények, múzeumok zárva tartottak. A vízszint ráadásul nagyon gyorsan emelkedik.
Szükségállapot Csehországban
Vasárnap este kilenc órától szükségállapot van érvényben Csehországban a rendkívüli esőzések nyomán gyorsan emelkedő vízszint miatt - jelentette be a cseh miniszterelnök egy rendkívüli kormányülést követően. A cseh áradásokban hárman meghaltak, legalább hárman pedig eltűntek.