A vártnál is tovább árad a Duna – árvízhírek percről percre
Utolsó frissítés:
Budapesten várhatóan hétfőn tetőzik a Duna. A fővárosban két kiemelt terület a Margitsziget és a Római-part. Előbbin megkezdték a védmű kiépítését, ahová 3 ezer köbméter homokot és 300 ezer homokzsákot vittek ki. A margitszigeti szállodákat evakuálják, a szigetet péntek délig teljesen kiürítik. A BKK több járata máshogy közlekedik. Országszerte eddig több mint 100 embert kellett kitelepíteni. Pozsonyban 110 éves rekordot döntött a Duna vízállása, a németek, osztrákok már túl vannak a nehezén. Kövesse a magyarországi és európai árvízhelyzetet a hvg.hu-val!
Most érkezett
A német és osztrák kulturális élet is megszenvedte az árvizet
A németországi árvízhelyzet miatt a szervezők lemondták a Meisseni Irodalmi Fesztivált, a hallei Händel Fesztivált, áthelyezik a ludwigshafeni Német Filmfesztivált, valamint a víz megrongálta a hallei művészeti főiskolát és Ausztriában a salzburgi Landestheatert is.
Percről percre
Polgárőrök a gáton
Csaknem ezer polgárőr dolgozik négy megyében és Budapesten a dunai árvíz elleni védekezésben. A Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség 300, a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége 91, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség 100, a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség 157, a Fejér Megyei Polgárőr Szövetség pedig 153 emberrel és 10 vízimentővel vesz részt az árvízi védekezésben – közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Zárva az 1-es főút Gönyűnél
Árvízi munkálatok miatt lezárták Győr irányában az 1-es főutat Gönyűnél. A hvg.hu tudósítója szerint a rendőrök egyelőre tovább engedik azokat, akik Komárom felé mennek, de csak őket. Aki Győrbe megy, annak az M1-es autópályát ajánlják, amely ezen a szakaszon most ingyenes.
A vízipólósok is homokzsákokat pakoltak
A magyar férfi vízilabda-válogatott játékosai is részt vettek az árvízvédelmi munkálatokban: szerda reggel homokzsákokat pakoltak a Római-parton, a Nánási út és a Rozgonyi Piroska utca sarkán – írja a waterpolo.hu.
Észak-Csehország nehéz időket él át
Ústí nad Labemben víz alatt van a Strekov nevű külváros, több ezer háztartásban nincs villany, mert az áramszolgáltatók biztonsági okokból kikapcsolták az áramelosztókat. Decínben a kikötőből elszabadult, és a folyóba került két hatalmas, de üres gáztároló ciszterna. Ezeket jelenleg Németország fele viszi az ár. 19 ezer embert kitelepítettek.
Szombathelyről 140 önkéntes indul
Három autóbusszal és két kisbusszal indulnak Győr-Moson-Sopron megyébe szerda délután szombathelyi önkéntesek, hogy segítséget nyújtsanak azokon az árvíz által veszélyeztetett településeken. Az önkéntesek a szombathelyi polgármesteri hivatal, a helyi közterület-felügyelet, a távhőszolgáltató, a Haladás Vasutas Sportegyesület, a Haladás labdarúgó-csapata, az Illés Akadémia, a Szombathelyi Vagyonhasznosító Zrt. és a Vasivíz Zrt. munkatársai.
Készen állnak a központi homokzsáktöltő telepek
Előkészítették a központi homokzsáktöltő telepeket a zsákok gyors eljuttatásához – közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs szerdán. Az állami tartalékhelyekkel az a céljuk, hogy az állam által finanszírozott homokzsákok a tetőzéskor vagy hirtelen igény esetén is a legrövidebb időn belül eljussanak az állami védvonalakra, az önkormányzatokhoz, illetve a lakossághoz. Összesen 16 helyen készítettek elő homokzsáktelepet a szakemberek – írta az OMIT.
Drónok segítenek az árvízi védekezésben
Hende Csaba honvédelmi miniszter Tát község vezetőjének kérésére rendelte el a drónok bevetését.
Hosszú áramszünetre kell készülni Bács-Kiskunban
Szünetelhet az áramszolgáltatás az árvíz miatt a következő helyeken: Harta (Duna-szigeti ingatlanok); Foktő – Meszes; Sükösd – Ósükösd; Érsekcsanád (Révcsárda és a Duna menti ingatlanok a töltés és a vízpart között); Baja (Méhész-fok, Dunafürdő, Nagy-Pandúr-sziget, Petőfi-sziget); Szeremle (Vadászház); Dunafalva (a Duna menti ingatlanok, zártkertek); Újmohács (a Duna-parti ingatlanok).
900 katonát vezényeltek Győrbe
A katonák Ásványráró, Koroncó és Győrújfalu térségében, továbbá Győr-Bácsán és Győrzámolynál a gátak megerősítésén dolgoznak. Homokzsákokat töltenek, s azokkal magasítják a töltéseket. A katonák 12 órás váltásban dolgoznak a gátakon. Szükség esetén jelenleg hat lánctalpas kétéltű gépjárművet tudnak használni.