A vártnál is tovább árad a Duna – árvízhírek percről percre
Utolsó frissítés:
Budapesten várhatóan hétfőn tetőzik a Duna. A fővárosban két kiemelt terület a Margitsziget és a Római-part. Előbbin megkezdték a védmű kiépítését, ahová 3 ezer köbméter homokot és 300 ezer homokzsákot vittek ki. A margitszigeti szállodákat evakuálják, a szigetet péntek délig teljesen kiürítik. A BKK több járata máshogy közlekedik. Országszerte eddig több mint 100 embert kellett kitelepíteni. Pozsonyban 110 éves rekordot döntött a Duna vízállása, a németek, osztrákok már túl vannak a nehezén. Kövesse a magyarországi és európai árvízhelyzetet a hvg.hu-val!
Most érkezett
Elmarad a vasárnapi Fidesz-kongresszus
Az árvízi helyzet miatt elhalasztja vasárnapra tervezett kongresszusát a Fidesz – közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója szerdán. Kocsis Máté szerint a döntést a Fidesz elnöksége hozta meg.
Percről percre
Ötvenmillióval segít a Katolikus Karitász, van adományvonal is
A katolikus segélyszervezet ivóvizet szállít a legkritikusabban érintett területekre és lapátokkal, gumicsizmákkal, illetve egyéb szükséges eszközökkel segíti a védekezési munkálatokat. Raktáraiban több száz matrac, katonai ágy és ágynemű áll készenlétben, hogy kitelepítések esetén segíteni tudjanak a családok elszállásolásában. Megindult a karitász 1356-os adományvonala is, amelynek hívásával 500 forintot lehet adományozni.
Évszázados rekordokat dönthet meg az Elba
Tovább emelkedik az Elba vízállása a folyó németországi szakaszán, a Duna mentén csökkent a veszély szerda délelőttre. A Természetvédelmi Világszövetség szerint az állami szervek és az önkormányzatok elhibázott stratégiát követnek, hiszen a védőgátak magasításával csak "fűzőbe szorítják" a folyókat.
Így készülnek az árvízre a Margitszigeten
Már pakolják a homokzsákokat a Margitszigeten, ahová a járművek után már a gyalogosokat és a futókat sem engedik be. Igaz, a fotók tanúsága szerint a futópályát nem is lehetne használni, mert sok helyen arra fektetik a zsákokat. A szigeten lévő szállodákból is kijelentkeznek a vendégek.
Megduzzadt patak okozhat bajt Budakalászon
Budakalászon több száz lakóházat önthet el a város központjában folyó Barát-patak, ha a Duna visszaduzzasztja, ezért oda csoportosítják az árvízvédelmi erőket.
Követ és geotextíliát is rendeltek a patak mellé, a Duna fő védvonalán, a település Szentendre felé eső oldalán pedig homokzsákokkal magasítják a szükségesnél 60 centiméterrel alacsonyabb töltést. 100-150-en dolgoznak most ott, de ha kell, további erőket is toboroznak, valamint számítanak Pomáz és a főváros korábban megígért segítéségre is – mondta Rogán László polgármester szerda délelőtt.
Teljes a készültség a mentőknél
Az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) is teljes készültség van, az árvíz által érintett területeken időben megerősítették szolgálatukat - közölte az OMSZ szerda délelőtt az MTI-vel. Közölték, felmérték a betegszállítási, illetve a kórházi betegelhelyezési kapacitásokat.
A mentőkocsik számára megközelíthetetlenné váló települések esetében mentőhelikopterek is segíteni tudják a rászorulók megfelelő ellátását, továbbá a mentők helyi szinten is folyamatos, operatív kapcsolatot létesítettek az érintett területek háziorvosaival, kórházaival és betegszállító vállalkozásaival is annak érdekében, hogy minden, bajba jutott ember gyors és megfelelő segítséget kaphasson.
A Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság minden szükséges forrást biztosít a mentőtevékenység folyamatos, zavartalan, tervszerű és összehangolt ellátására. Az árvízi felkészüléssel párhuzamosan a mentőszolgálat alaptevékenysége zavartalan - közölte a szervezet.
Összeomlott a Kossuth téri Duna-tó rámpája
Az építtetők számítottak rá, hogy a víz alámossa a földből készült rámpát.
Felhívás a pócsmegyeriekhez
Pócsmegyer önkormányzata arra kér mindenkit, aki segíteni tudna az árvízi védekezésben, hogy jelentkezzen az önkormányzat telefonszámán. Mint írják, naponta legalább150 ember szükséges a védekezési munkálatokhoz. A jelentkezőket szerda reggel fél kilencre várták a surányi gátőrháznál.
Átcsapott a víz a budapesti rakpartok szélén
860 centi volt az eddig mért legmagasabb vízállás a fővárosban, a hétfőre ígért tetőzést 875 centire várják.