Dőlnek a rekordok a Dunán, felkészül: Budapest – árvízhelyzet percről percre
Utolsó frissítés:
Kitelepítették Győrújfalu lakosságát arra az esetre, ha nem bírná megtartani a folyamatosan erősített gát a Duna vizét. Pénteken megsérült a gát Neszmélyen és Nagymarosnál is, de megerősítették őket. Budapesten a Bem rakpart alatti HÉV-alagút megemelkedésétől tartanak. Nagybajcsnál már megdőlt az eddig mért legmagasabb vízállás pénteken, a Duna elérte a 900 centimétert is, Budapesten továbbra is hétfőre várják a Duna tetőzését. Győr megye mellett Komárom-Esztergomban is megemelik a védműveket. Kövesse az árvízhelyzet alakulását a hvg.hu-val percről percre!
Most érkezett
A várt rekordnál is hatalmasabb a víz Nagybajcsnál
Nagybajcsnál már a 900 centiméteres várt tetőzési szintet is meghaladta a Duna vízszintje, itt péntek délután 4 órakor 902 centiméteres volt a vízállás.
Küldjön képeket az árvízi helyzetről az ugyelet@hvg.hu címre!
Percről percre
Reggel óta 30 centit emelkedett a víz több helyen
Reggel óta Pozsonynál péntek délutánig közel 30 centiméterrel csökkent, Bősnél, Révkomáromnál és Párkányban ugyanennyivel emelkedett a Duna vízszintje, a folyó alsó szakaszán már az ár tetőzésére készülnek.
Ásványvizet küldött a kitelepítetteknek a Coop
A pomázi önkormányzattal együttműködve három raklap ásványvízzel és készétel-konzervvel támogatta a Leányfaluról kitelepített lakosság ellátását a környékbeli Coop élelmiszerboltokat ellátó Piliscsoport Nagykereskedelmi Kft. - közölte a társaság.
Munka a legkritikusabb árvízi területen - Nagyítás-fotógaléria
Több százan védekeznek Győrújfalu határánál a gáton.
Tízmilliót ajánlott fel egy multi
A Groupama Garancia Biztosító a dunai árvízi védekezésben részt vevő, regisztrált önkénteseknek ingyen ad balesetbiztosítást a védekezési munkálatok alatt. A biztosító emellett a leginkább rászoruló tíz Duna menti önkormányzatnak összesen 10 millió forintot ajánlott fel.
Már lezárták a Pók utca egy részét
A rendőrség 13 órától lezárta a Pók utcát a vasúti töltés felőli oldalon, a Szentendrei úttól a Nánási útig, mivel itt már megjelent a víz - közölte az Óbudai Önkormányzat a honlapján.
Az Elmű tájékoztatása szerint péntek este 21 órától körülbelül egy órás áramszünet várható a Királyok útja és a Szent János utca egyes házaiban, a Temesvári utca néhány házában pedig véglegesen lekapcsolják az áramot.
A Körösöktől hetven vízügyi dolgozó megy a Dunához
Hetven dolgozót vezényeltek át a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól a dunai árvízi védekezéshez. A hétvégére további 56 embert helyeztek készenlétbe a gyors mozgósítás érdekében. A napokban az igazgatóság tehergépjárművei a Rába folyó torkolati szakaszához vonalvilágítási eszközöket és 230 ezer homokzsákot szállítottak át.
Két hét múlva árvízi segélynapot tart az MTV
Június 23-án a közmédia összes felületén egész napos, karitatív műsorral jelentkezik, így segítve az árvízi mentésben közreműködő segélyszervezetek munkáját. A Nem vagy egyedül! című egész napos műsorfolyamban a közmédia folyamatosan hírt ad majd az árvíz utáni munkálatokról, és tájékoztat arról, hogy a nézők, hallgatók milyen módon segíthetik a Nemzeti Összefogás Vonalára, illetve annak számlaszámára küldhető adományaikkal az árvízi védekezésben és mentésben részt vevő humanitárius szervezetek munkáját.